Röplabda

2 órája

A KRC vereséggel kezdett a kupában

Szerdán este a Kecskeméti RC női együttese a Magyar Kupa selejtezőjében folytatta szereplését, ahol az ellenfél a szintén NB I-es Vidux-Szegedi RSE volt. A KRC hátrányból várhatja a visszavágót.

Nyitray András

A KRC nem kezdett jól, alaposan elhúztak a vendégek, akik 5–1-es rohammal rajtoltak. A folytatásban elkezdett felzárkózni a KRC, és 10–10-nél Fazekas ászával utol is érte riválisát. Új meccs indult innen gyakorlatilag, Csányi ásza után pedig már a szegedieknek kellett időt kérnie (16–14). Feljött a Szeged, de ebben a periódusban mindkét oldalon többet hibáztak a játékosok. Két rontás után 23–23-ra egyenlítettek a vendégek, de ezt követően már csak hazai pontok jöttek, így 25–23-ra megnyerte az első szettet a KRC.

KRC, röplabda,
A KRC hátrányba került 
Fotó: Réti Attila

Hiába a jó kezdés, úgy tűnt, hogy a Kecskemét ezzel mindent ki is adott magából. A második játszmában hengerelt a Szeged, mely 20–8-ra is vezetett, végül 25–15-re nyert és egyenlített.

A harmadik partira összeszedte kicsit csapatát Farkas Péter, egy hullamzó, de alapvetően kiegyenlített csata zajlott a parketten. 16–16 után a vendégek keze volt biztosabb, a KRC innentől már csak futni próbált az eredmény után, de végül 25–20-ra elbukta a szettet. 
Nem adta olcsón a bőrét a vendéglátó, megint nagyobb ellenállást fejtett ki, 14–13 után azonban elfogyott az ereje, zsinórban hét pontot szerzett a Szeged, s végül 25–17-re nyerte meg a szettet, 3–1-r a meccset. A KRC ezzel komoly hátrányba került a visszavágó előtt, melyet október 22-én rendeznek majd Szegeden.

A KRC egy szettben volt igazán jó

– Gratulálok a Szegednek, ezen a mérkőzésen csak az első szettben tudtuk maximálisan tartani magunkat a megbeszélt taktikához. A második szett elején beragadtunk, és a megszerzett előnnyel könnyedén befejezték ezt a játékrészt. A harmadik és negyedik szettben úgy gondolom,  minden esélyünk megvolt az adott játszma megnyerésére, de sajnálatos módon két állásunkban megvertek minket. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékunkkal – mondta Farkas Péter.

A Kecskeméti RC női együttese sokáig nem nyalogathatja sebeit a bajnoki és kupa kudarc után, hiszen máris folytatódik az NB I-es bajnokság, szombaton 13 órás kezdéssel az MTK lesz a vendégük a Messzi István Sportcsarnokban a hírös városiaknak 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában