2 órája
A KTE megtörné a sormintát a ZTE ellen
Két hét szünet után folytatódnak az OTP Bank Liga (NB I.) küzdelmei, a Kecskeméti TE szombaton a Zalaegerszegi TE vendége lesz. A KTE nem nyert még idegenben ebben a párosításban, ezt most szeretnék megtörni a lila-fehérek.
A két együttes az első hat fordulóban elért eredményei alapján a tabella második feléhez tartozik. A ZTE négy pontot szerezve a tizedik, míg a KTE öt egységével a kilencedik helyen áll. Nem kérdés tehát, hogy alsóházi derbi következik, melynek esetleges győztese kicsit eltávolodhat a veszélyzónától. A KTE-nek már csak azért is lenne fontos nyerni, mert a ZTE ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig, igaz, a zalaiak a Ferencváros elleni meccsüket kell majd, hogy pótolják.
A két együttes közös múltja rendre a pályaválasztó klubnak kedvezett eddig, idegenbeli siker még nem született a múltban.
Zalaegerszegen hatszor találkoztak az élvonalban a csapatok, ebből négyszer nyert a „Zete”, két alkalommal döntetlen született. Az előző idényben kikapott a KTE idegenben, hazai pályán viszont kétszer is legyőzte Márton Gábor együttesét Szabó István lila-fehér csapata, mely a bajnoki szünetben új játékosokat is beépített még.
Kétszer lépett pályára a KTE a szünet alatt
A két hetes bajnoki leállás alatt a KTE kétszer lépett pályára, a Szentlőrinc elleni hazai edzőmeccset 1-0-ra, a kozármislenyi kupameccset 4-0-ra nyerte meg a Kecskemét. A ZTE előbb a Tatabánya ellen nyert 4-1-re egy felkészülési találkozón, majd a Hatvan otthonában 4-0-ra a Magyar Kupában.
A ZTE–KTE NB I-es bajnoki mérkőzés szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik Zalaegerszegen.