Labdarúgás

2024.08.16. 07:00

A maximum kell a Győr ellen a KTE-nek

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Kecskeméti TE az ETO FC Győrt fogadja péntek este a Széktói Stadionban. A KTE kilenc év után találkozik újra riválisával az élvonalban, mely ellen a maximum kell.

Nyitray András

A Kecskeméti TE sorsolása eddig igen nehéz volt az NB I-ben, hiszen csupa élcsapattal találkozott a gárda. Bár az élvonalban nincs könnyű ellenfél, hazai pályán azért papíron mégis a KTE valamivel esélyesebb az újonc ETO ellen. Ehhez a maximum kell a hazaiaktól persze. 

KTE, labdarúgás, mérkőzés
Nikitscher Tamás (lilában) szerint a maximum kell
Fotó: Bús Csaba

A győriek eddig igen pechesek voltak, és láthatóan még keresik is a legjobb csapatukat, így pont nélkül állnak a forduló előtt. Sorrendben a Nyíregyháza, a Debrecen és az MTK ellen nem tudott pontot gyűjteni az újonc, ebből a spirálból pedig szeretne végre kijönni Kecskeméten. A győriek még a héten is új igazolásokat jelentettek be, így teljesen kiszámíthatatlan, milyen állapotban érkeznek meg a Széktói Stadionba. 

A Debrecen és a Fehérvár elleni döntetlen, illetve az FTC elleni szűk vereség után a KTE is első győzelmére hajt. A DVSC ellen a pontszerzést inkább csalódásként élték már meg a drukkerek, mert a csapat jól futballozott, a helyzetkihasználással azonban emberelőnyben is hadilábon állt, így maradt az 1–1. A héten a KTE is bejelentett egy új igazolást, Bocskay Bertalan a középpályára érkezett, ám aligha lesz azonnal kezdő még. A múltban rendre a hazai pálya előnye érvényesült ebben a párosításban, csupán háromszor született döntetlen a 14 mérkőzésen. 

Hazai oldalon Nikitscher Tamás bizakodva készül, de szerinte csak a maximum elegendő ahhoz, hogy nyerni is tudjanak. – Kemény mérkőzésre számítok, ne csapjon be senkit az ETO eddigi szereplése. Jó csapatnak tartom ellenfelünket, a maximumot kell adnunk, ha olyan eredményt akarunk elérni, amit elterveztünk. Ez csak akkor sikerülhet, ha mindent kiadunk magunkból a pályán – mondta Nikitscher Tamás a forduló nyitómeccse előtt. 

A forduló programja: 

Aug. 16. péntek: KTE–ETO 20 óra. 

Aug. 17. szombat: DVSC–DVTK 17 óra, FTC–Újpest 19 óra 30 perc. 

Aug. 18. vasárnap: Fehérvár FC–ZTE 15 óra 30 perc, Paks–Nyíregyháza 17 óra 45 perc, Puskás AFC–MTK 20 óra. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában