Futóverseny

2 órája

Sikeres volt a Hírös Maraton

A mögöttünk álló hétvégén rendezték meg Kecskeméten a Hírös Maratont. Bár az időjárás sokakat elriasztott, így is nagy volt az érdeklődés a verseny iránt, és remek volt a hangulat a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.

Vincze Miklós

Bár az idén a nyár még a szeptember elejébe is jócskán belenyúlt, a hónap utolsó hétvégéjén már tovatűnt a nyári hangulat, napsütés helyett a csapadékból jutott több. A szombati versenyközpont-építés már zuhogó esőben fejeződött be. Már ekkor, tehát a Hírös Maraton előtti napon többen jelezték, hogy ilyen cudar időben nem húznak futócipőt.

Hírös Maraton, futás, futóverseny, Kecskemét,
Reggel 9 órakor rajtoltak el a maratoni távot vállalók
Fotó: IUSTITIA Egyesület

Vasárnap reggel nem esett ugyan, de még láthatóak voltak az előző nap esőzésének következményei. Az idő viszont fokozatosan javult, egyre jobbá téve a pályát. A Benkó Zoltán Szabadidőközpontban így nagyon kellemes környezetben került megrajzolásra a pálya útvonala.

A legelszántabbak reggel 9 órakor vágtak neki a 42 kilométeres távnak. Egy ideig magányosan rótták köreiket, de 11 órakor csatlakozott hozzájuk a 21 és 14 kilométer, valamint a legnépesebb, a 7 kilométeres táv mezőnye. A rajt előtti bemelegítésben IronTeam Kati segített.

A verseny alatt több bemutatót is láthatott az, aki kilátogatott a rendezvényre: az ugrálóköteles csoport látványos produkciója, a súlyemelők kulisszatitkai, a capoeira fergeteges hangulata mindenkit lenyűgözött.

Ahogy eljött az ebédidő, úgy egyre több érem gazdára talált. A díjakat Kispál Balázs, a Hírös Sport Kft. ügyvezető igazgatója, Jánosi István, sportért felelős tanácsnok és Szamler László önkormányzati képviselő adta át. Az Univer hagyományos ajándékcsomagjait Várbogyainé Hupcsik Anettől vehették át szerencsés nyertesek.

Tizenhárman indultak a Hírös Maratoni távon

A maratoni távon tizenhárman indultak, és mind a tizenhárman teljesítették is a távot. A hölgyeknél Szúróczki Krisztina győzött, 4 óra 32 perc 6 másodperces idővel, a második helyen Tóth Ircsi futott be, 5 óra 33 per 21 másodperces idővel. A férfiaknál Mojzes Zsolt 3 óra 44 perc 25 másodperces idővel nyerte meg az aranyérmet, nála alig tizenöt perccel gyenbébb eredményt ért el a második helyen végző Győrfi Tibor. A bronzérmet Sidó Attila vezette át, ő 4 óra 5 másodperc alatt teljesítette a maratoni távot.

A 21 kilométeres távon a női abszolót kategóriában dr. Telepovszki Ágnes végzet taz első helyen, 1 óra 52 perces idővel, dr. Szabó Zsuzsanna szerezte meg az ezüst-, Urbán Gabriella az aranyérmet. A férfi abszolút kategória győztese Tulcsik Marcell lett, 1 óra 30 perc 19 másodperccel, őt követte Wéninger Ákos, mindössze 48 másodperccel gyengébb teljesítménnyel, itt Gressó Gergely lett a harmadik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában