Rendezvény

2 órája

Az eső sem tántorította el a Strázsa túra résztvevőit Szabadszálláson

Tizenegyedik alkalommal rendezte meg őszi túráját a Honvéd Nyugdíjas Klub Szabadszálláson. A program az Európai Sporthét és a Világ Gyalogló Nap programok keretében, az Ötpróbával Los Angelesbe, az országos CARTOGRAPHIA KUPA és a megyei Kiskunsági Barangoló Túrakupa versenysorozat részeként került megszervezésre.

Gulyás Sándor

A rendezvény, melyre több mint 350-en regisztráltak, a Strázsa-vidék őszi bejárásán túl alkalmat adott a katonai helyőrség 20 éve történt megszüntetésének felidézésére és József Attila születésnapjának közelgő 120 éves évfordulója alkalmából a költő nagyapja csőszházának, a Dörmögő-háznak a megtekintésére is.

strázsa túra, Szabadszállás, rendezvény
Az eső sem tántorította el a Strázsa túra résztvevőit Szabadszálláson
Fotó: Beküldött fotó

A mostoha időjárási körülmények között, a változó intenzitású, de folyamatos esőben némi felüdülést jelentett az egyik ellenőrzőponton, az Erdei-pihenőben kínált helyben sütött kemencés lángos, de a nyugdíjasklub tagjai minden ellenőrzőponton valamilyen kalóriapótló termékkel, gyümölccsel és folyadékkal is kínálták a túrázókat.

Katonai bemutató és toborzás is várta az érdeklődőket

A szervezők a katonai pályára irányítás elősegítése érdekében katonai öltözet- és felszerelés-bemutatót is terveztek a laktanyában berendezett célban, de az árvízi veszélyhelyzet miatt „csak” az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun vármegyei toborzóirodájának munkatársaitól kaphattak tájékoztatást az érdeklődők a katonai szakma érdekességeiről, a katonák járandóságairól, az állományviszony létesítésének lehetőségeiről. Érdekes kuriózumként ismerkedhettek a résztvevők a tiszakécskei Varjú Vilmos gyűjteményével, mely a múlt század közepétől a rendszerváltásig terjedő időszak katonai híradástechnikai eszközeiből mutatott be egy válogatást, de lehetőségük volt helyi méhésztermékek és a Birkás Borház termékeinek megtekintésére, vásárlására is.

Több táv közül is választhattak a túrázók

Az eső és a változó irányú szél is okolható azért, hogy sokan (főleg a fiatalabb korosztály tagjai) kényszerültek a túra teljesítésének feladására, de így is közel 280-an érkeztek be a célba, ahol a Zöld Ász Étterem helyben készült, forró bográcsos marhagulyása várta a sportolókat.

A választott túratávok közül a 17 kilométert teljesítő legfiatalabb túrázó a szabadszállási 5 éves Balogh Balázs, a legidősebb a Budapestről érkezett 86 éves Richter Ferenc volt. A 30 km-es távot a 14 éves, Érdről érkezett Kertész Bálint és a kisteleki Farkas Keleb teljesítette legfiatalabbként és a szegedi Kis Lajos 81 évesen a legidősebbként.

A rendezvény eredményes lebonyolítását támogatta az Aktív Magyarország program, de köszönet illeti a Honvéd Nyugdíjas Klub több mint 30 önkéntesét is, akik a kellemetlen körülmények ellenére odaadóan és lelkesen segítették a túrázókat, valamint a helyi vállalkozókat, Szabadszállás Város Önkormányzatát, a József Attila Közösségi Házat, hogy hozzájárultak a túrarendezvény sikeres megszervezéséhez – tájékoztatta hírportálunkat Buza Vince, a  Buza Vince, Honvéd Nyugdíjas Klub túra-szakosztályának elnöke.

strázsa túra, Szabadszállás, rendezvény
Fotó: Beküldött fotó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában