Fejlesztés

2 órája

Hamarosan kerékpárút köti össze Félegyházát és Petőfiszállást – galériával

A petőfiszállásiak és a félegyháziak régi vágya válik valóra azzal, hogy megépül a Kiskunfélegyházát Petőfiszállással összekötő kerékpárút. A Félegyháza külterületétől, Selymestől induló több mint két kilométeres út megépítésére 208 millió forint támogatást nyert a helyi önkormányzat – hangzott el hétfői projektnyitón.

Vajda Piroska

A Kiskunfélegyháza felől kiépített kerékpárút-hálózat további két kilométeres bővítésével Petőfiszállás bekapcsolódhat a térség kerékpáros turizmusába. 

Lenkei Róbert, kerékpárút, fejlesztés, Kiskunfélegyháza, Petőfiszállás,
Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun vármegyei önkormányzat képviselője beszélt az épülő kerékpárútról
Fotó: Vajda Piroska

A beruházásra több mint 208 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a település a TOP PLUSZ keretében. A támogatást uniós és hazai forrásból biztosítja a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium – mondta el a hétfői projektnyitó rendezvényen Szász János, polgármester. Hangsúlyozta, ez a kerékpárút hatalmas mérföldkő a község életében, hiszen lehetőséget biztosít, hogy a jövőben a kerékpárosok biztonságosan közelíthessék meg a települést, ahol számtalan turisztikai látványosság várja őket. Kiemelte, a szentkúti kegyhelyet, amely az Alföld egyik legszebb és leglátogatottabb zarándokhelye. Népszerű látnivaló a Péteri-tó és a hozzá kapcsolódó túraútvonalak, illetve a helyi értékeket bemutató kiállítás az egykori tanyasi iskolában. 

Biztonságban lesz kerékpáros és futó egyaránt 

Petőfiszállás olyan teremtő közösség, amely előtt nincs lehetetlen – fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón dr. Sipos Krisztina, a Félegyházi Járási Hivatal vezetője, aki elismerően szólt Petőfiszállás fejlődéséről is. A településen ugyanis az elmúlt években több turisztikai beruházást valósítottak meg. Ilyen például a szentkúti zarándokház, a Péteri-tó rehabilitációja, a több mint 100 éves tanyasi iskolában létesített tursztikai központ és a vasútállomáson kialakított vasúttörténeti kiállítás. A hivatalvezető örömét fejezte ki, hogy a jövőben akár kerékpárral, akár futva biztonsággal juthatnak el a látogatók Petőfiszállásra, vagy fordítva a petőfiszállásiak Félegyházára.  

Összekötettés a várossal 

Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun vármegyei önkormányzat képviselője arról beszélt, hogy a beruházásnak üzenete is van, mégpedig az hogy fontosak a kistelepüléseken élők. Az kerékpárút egy újabb lehetőség, újabb összeköttetés a várossal. A hamarosan megépülő kerékpárút azt az üzenetet is magában hordozza, hogy semmivel sem rosszabb egy kistelepülésen élni, mint egy városban. 

Közel ezer tonna aszfaltot használnak

Papszigeti Gábor, a kivitelező Út-Ép-Ker 97 Kft. képviseletében a műszaki tartalomról beszélt. Elmondta, a kerékpárút a Selymesig megépült szelvénytől a petőfiszállási bekötőútig 2025 méter hosszúságban és 2,5 méter szélességben fog megépülni. Az út szélén fél-fél méter stabilizált padka is készül. Az útépítés során 47 fát kell kivágni. A töltés építéséhez 7800 köbméter földet használnak. A kerékpárútnak 25 centiméteres szórt alapja lesz, erre kerül  7 cm vastagságban két réteg aszfalt: 520 tonna kötőréteg és 390 tonna kopóréteg. A kivitelezés az út felfestésével a táblák kihelyezésével zárul. A két kilométeres szakaszra 37 darab jelzőtábla kerül ki. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában