Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület

2 órája

Három félegyházi birkózó lett diákolimpiai bajnok a hétvégén

Nagyszerű eredményeket értek el a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzői Tatabányán, az elmúlt hét végén. Hárman is diákolimpiai bajnoki címet szereztek.

Vajda Piroska

Szabó József, egyesületi vezető elmondta, szombaton a 10-15 éves lányok részére megrendezett Diákolimpiai Bajnokságon négy kislány remekelt.

Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület, birkózás, diákolimpia,
Három félegyházi birkózó lett diákolimpiai bajnok a hétvégén
Fotó: Beküldött fotó

Az U11-esek között, a 42 kilogrammos Nagy Nóra, idén a saját korosztályában mindent megnyert. A magyar bajnoki cím után a diákolimpiai dobogó tetejére is felállhatott, mégpedig a legnépesebb súlycsoportban. A +62 kilogrammosok között Dobák Luca, három ellenfelét is kétvállal legyőzve lett bajnok.

Az U15-ösök között Bárány-Almási Bianka magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt. Bende-Váranczki Viktória, az 54 kilogrammosok között negyedik lett.

Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület, birkózás,
Tapodi Rebeka és Biblia Róbert, középen edzőjük Molnos Norbert
Fotó: Beküldött fotó

Vasárnap az U23-as korosztályé volt a főszerep, itt két ezüstérem született a Magyar Bajnokságon. A női 65 kilogrammban Tapodi Rebeka, a szabadfogású 74 kilogrammban pedig Biblia Róbert állhatott a dobogó második fokára. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában