Röplabda

2 órája

A Kecskeméti RC Dágon javíthat

A negyedik fordulóra készül a férfi Extraligában a KRC, mely jól kezdte, majd gyengébben folytatta szereplését az új idényben. A Kecskeméti RC Dágra utazik vasárnap.

Nyitray András

A Kecskeméti RC számára jól indult az idény, hiszen nyitásként 3–0-ra legyőzte a Pénzügyőrt hazai pályán. A második körben viszont kellemetlen pofonba szaladt be a KRC, mely a TFSE otthonában kapott ki 3–1-re. Ezt követően a Kaposvár elleni vereség papírformának mondható, hiszen a MÁV Előre mellett a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyese a somogyi klub.

Kecskeméti RC, röplabda
A Kecskeméti RC Dágon folytatja 
Fotó: Reti Attila

Vasárnap fontos lenne viszont újra rálépni a győzelmek útjára, ehhez minden adott is lehet akár, hiszen Dágon lép pályára a Kecskemét. Leírni nem szabad a riválist, hiszen tavaly meglepte már Deák Márk együttesét, idén ráadásul két győzelemmel és egy vereséggel rajtolt, a Szegedet és a DKSE-t legyőzte, a MÁV Előrétől kikapott. 

A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik Dágon. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában