Labdarúgás

2 órája

A Kecskeméti TE sokoldalú Paks ellen folytatja

Az OTP Bank Liga (NB I.) 11. fordulóját rendezik hétvégén, a KTE vasárnap a Paks vendége lesz. A Kecskeméti TE jó formában lévő csapathoz utazik, egyben az utóbbi két idény ezüstérmese néz farkasszemet.

Nyitray András

A Paks kifejezetten jól szerepel ebben a bajnokságban, azok után, hogy az előző idényben megnyerte a Magyar Kupát, illetve ezüstérmes lett a bajnokságban. A tolnaiak a nemzetközi kupában is sok önbizalmat szereztek, ennek is köszönhető talán, hogy a fordulót a harmadik helyről várták, ehhez hat győzelem, egy döntetlen és két vereség társul, a Kecskeméti TE tehát nem számíthat könnyű találkozóra ezúttal sem. 

Gera Zoltán, Kecskeméti TE, labdaúgás
Gera Zoltán, a Kecskeméti TE vezetőedzője 
Fotó: Bús Csaba

A kecskemétiek nincsenek jó formában, hat bajnoki óta nem tudott pontot szerezni az együttes, mely immáron Gera Zoltán irányításával szeretne kijönni a gödörből. A fő probléma még mindig a góllövés, mert hiába voltak meg a PAFC elleni vereség alkalmával is a ziccerek, azok kimaradtak.

– Ismerjük a Paks erősségeit, mely a hosszú labdákra, illetve a második labdák megszerzésére épül, de képesek a játszós futballra is, ha arra vannak kényszerítve, mert ehhez megvannak a játékosaik. Két stílust ötvöznek tehát, ami nem könnyíti meg a dolgunkat természetesen. Ettől függetlenül nekünk magunkkal kell foglalkoznunk, stabilnak kell maradnunk, nyomást kell gyakorolnunk az ellenfelünkre, amikor pedig nálunk lesz a labda, élünk kell azzal, helyzeteket kell kidolgoznunk, és ami a legfontosabb, ki kell használnunk azokat – mondta Gera Zoltán.

A Paks–KTE mérkőzés vasárnap 15 óra 15 perckor kezdődik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában