2024.08.15. 13:00
Teljes keret készül az első mérkőzésre
Megvan az NB I. A csoportjára készülő Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét kerete. A teljes gárda az első edzőmeccsére készülő légiósait is bejelentette a napokban.
A magyar mag bemutatását követően a légiósait is megnevezte a Kecskemét, mely jelezte, hogy ebben az idényben már csak négy külföldivel számolhatnak a keretben a honi szabályok értelmében, így a teljes lett.
Karahodzics Kemal a 13. szezonját kezdi meg Kecskeméten, míg Marko Sinik számára a második évad lesz, amelyen a hírös városi sikerekért fog küzdeni. Két új érkezővel is erősödött még a keret. Petar Rakicevic már játszott Magyarországon, a ZTE játékosa volt a 2022/2023-as idényben. Ezt követően visszatért szülőhazájába, Szerbiába, ahol a Vojvodinában kosárlabdázott, onnan igazolt most Kecskemétre.
Az amerikai Greg Lee a tengerentúlon a Cal State Bakersfield Roadrunners, a Western Michigan Broncos és a Penn State Lions csapataiban pallérozódott, majd a tavalyi évben a cseh élvonalbeli Brno együttesét erősítette. Előtte egy évet a portugál első osztályban, a Galitos játékosa volt.
A Kecskemét hétfőn első felkészülési meccsét vívja majd, 18 órakor a TF lesz az ellenfél hazai pályán.