Galériával

2024.09.16. 20:00

Gyöngyösi Jakab István, egykori plébános üldöztetéséről készítettek dokumentumfilmet

Zsúfolásig megtelt vasárnap este a fülöpjakabi Nagyboldogasszony-templom, ahol ezúttal nem szentmisére, hanem premier filmvetítésre gyűltek össze a helyiek. A templomban Az igazság a szeretet által győzedelmeskedik című filmet mutatták be. A helybeliek a film elkészítésével a falu egykori, igen közkedvelt plébánosának, Gyöngyösi Jakab Istvánnak állítanak emléket.

Vajda Piroska

A dokumentumfilm visszaemlékezésekkel kezdődik. A filmben több falubeli is megszólal, akik felelevenítik kedves emlékeiket, Gyöngyösi Jakab István plébánossal kapcsolatban. A filmben nemcsak a megszólalók és az alkotók fülöpjakabiak, hanem a szereplők is. A riportokat követően a film visszarepíti a nézőt az 1950-es évekbe, amikor  Gyöngyösi Jakab István a faluban szolgált. A főtisztelendőt ifj. Seres István alakítja a filmben, ami nem csak azt mutatja be, hogy mennyire szerették a plébánost a faluban, hanem meghurcoltatását is, és azt, hogyan üldözték el Fülöpjakabról a kommunizmus idején. 

Gyöngyösi Jakab István, dokumentumfilm, dr. Juhos Imre, plébános és Katona Attila
A képen (balról-jobbra) dr. Juhos Imre, plébános és Katona Attila, akik a Gyöngyösi Jakab Istvánról szóló dokumentumfilmet rendezték
Fotó: Vajda Piroska

A dokumentumfilmet Katona Attila és dr. Juhos Imre, plébános rendezték. A film narrátora Áron István. A főtisztelendő édesanyjának szerepében Rácz Istvánné Margit látható. A párttitkár Kürtösi Zoltán. A katonák pedig ifj. Cseri József, Pataki Ferenc és számos helybéli szereplő. A premieren a dokumentumfilm létrejöttéről is meséltek az alkotók. 

A dokumentumfilm szövegkönyvét dr. Juhos Imre, plébános írta és rendezőként is segítette az alkotás megszületését. Katon Attila felkérésére vett részt a film elkészítésében. A premieren elmondta, a Histora Domus, vagyis a templom háztörténetének rövid feljegyzéseiből kiindulva írta meg a szövegkönyvet, a párbeszédeket. A szereplőket Katona Attila választotta ki. Idősek, fiatalok, gyerekek egyaránt szerepelnek a filmben. A forgatások nagyon jó hangulatban teltek. Az amatőr színészek igazán összekovácsolódtak – mesélte a plébános. A filmvetítés után a rendező, Katona Attila mondott köszönetet azoknak, akik részt vettek a film elkészítésében. Elmondta, az alkotást az idei XXIII. Lakiteleki Filmszemlére is benevezték. 

Soha nem tudták megtörni Gyöngyösi Jakab Istvánt

A filmvetítésen részt vett az egykori plébános unokaöccse, Gyöngyösi József is, aki követve a nagybácsi példáját, a papi pályát választotta és nemrég ünnepelte pappá szentelésének 50. évfordulóját. Visszaemlékezve nagybátyjára elmondta, Jaksi atya, ahogy mindenki szólította, a nehézségek ellenére nagyon jó kedélyű ember volt és bár Kunszálláson született mindig fülöpinek vallotta magát. A hatalom emberei elüldözték ugyan szeretett falujából, de a fülöpjakabiak titokban mindenhová követték, segítették, támogatták. Üldözői talán ezért sem tudták soha megtörni, mindig hű maradt hitéhez.

Községi kitüntetést kapott 

Gyöngyösi Jakab István 1914-ben született Kunszálláson (akkor Majsajakabszállás) paraszt családban. Tanulmányait Kalocsán a jezsuitáknál, a szemináriumot Vácot végezte. Papi pályáját Kerekegyházán kezdte, majd Kiskunmajsára, onnan pedig Fülöpjakabra került, ahol 1942-1960 között szolgált. Fülöpjakab után Hatvan, Cinkota, Mindszent, Izsák voltak az állomásai. Gyógyíthatatlan betegségben Izsákon halt meg 1983-ban. Gyöngyösi atya teljesen tudott azonosulni a paraszt emberekkel, sokkal több volt mint a lelki orvosuk. A nehéz Rákosi időszakban is teljes intenzitással végezte a katolikus hit oktatását, a vallás tanítását. Ezt a hatóság nem nézte jó szemmel, eltiltották hivatása gyakorlásától és elhelyezték Fülöpjakabról. Az ifjúság rajongott érte, igazán közel tudott hozzájuk kerülni, rendkívül nagy egyéniség volt. 2000-ben posztumusz Fülöpjakabért díjat adományozott neki a helyi képviselő-testület. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában