Árvíz

2024.09.16. 20:30

Vasárnap tetőzhet a Duna Kalocsánál

Miközben a Duna magyarországi felső szakaszán harmadfokú árvízvédelmi készültség van, Budapesten lezárják a rakpartot, Paksnál és Kalocsánál a folyam egyelőre szinte a szokásos képét mutatja. A meszesi Duna-parton azonban az ingatlantulajdonosok már megtették a biztonsági intézkedéseket.

Zsiga Ferenc

A szakemberek szerint a várható árhullám településeket nem veszélyeztet, viszont merőben más a helyzet a folyam és a védgát között lévő ártérrel, az ott lévő építményekkel és művelés alá vont területekkel. Meszesnél az ingatlanok tulajdonosai a számukra már szinte rutinszerű biztonsági intézkedéseket megteszik, magyarul a legrosszabbra készülve mentik, ami menthető. Meszesnél a csónakkikötőket, pontonokat a partra vagy a part közelébe vontatták és ott rögzítették. Mindeközben abban bizakodnak, hogy a Duna vízállása a vasárnapra várható tetőzéskor nem éri el a 2013. július 11-én mért 891 centiméteres szintet, amikor is a legtöbb ártéri ingatlan víz alá került. A kollektív emlékezet a 2002. augusztus 20-án Meszesnél mért 860 centiméteres magas vízállást is őrzi, akkor homokzsákos bevédéssel sikerült megakadályozni, hogy a Kék-Duna Vendéglőbe és más ingatlanokba betörjön a víz.

Duna, áradások, eső
Vasárnap tetőzhet a Duna Kalocsánál
Fotó: Zsiga Ferenc

Még könnyen borulhat a feltételezés, mert a Duna szinte egész vízgyűjtő területén, de mint tapasztaltuk, hétfőn hajnalban, reggel és délelőtt még Kalocsán és környékén is jelentős mennyiségű – a gazdálkodók által persze nagyon várt – eső áztatta a földeket. Megnyugtató, hogy az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő folyamszakaszon a jelenleg mért és várható vízállások a már említett árterületen kívül a településekre veszélyt nem jelentenek, de azért folyamatosan ellenőrzik a védműveket.

Meglepetés az aszályos nyár utáni áradás

A szakemberek szerint a Duna német, osztrák, cseh és szlovák részvízgyűjtőire hulló csapadék következtében a folyó folyamatos vízutánpótlása megmaradhat.

Azt már tapasztalatból tudni, hogy az árhullámmal érkező megnövekedett uszadék mennyiség miatt a Dunán fokozott figyelemmel, körültekintően kell közlekedni, kiemelt figyelmet fordítva a part mentén található úszóművekre, ugyanis azok elsodródhatnak, illetve könnyen kár keletkezhet bennük.

A vízügy munkatársai még az árhullám érkezése előtt ellenőrzik az árvízvédelmi töltést keresztező műtárgyakat, továbbá szükség szerint gondoskodnak azok megfelelő elzárásáról. Kalocsán az ártéri ingatlanok idősebb tulajdonosai szerint a jelenlegihez hasonló nagy árhullámok jobbára a május és augusztus közötti időszakban jelentkeztek, a mostani szeptember közepi nagy áradás az aszályos nyár után meglepetés.

Az áradások sok faj számára kifejezetten kívánatosak

Duna-Dráva Nemzeti Park szakembere, Omacht Zoltán portálunknak korábban adott nyilatkozata szerint az ártéren élő növény- és állatfajokat az evolúció nemcsak hogy alkalmassá tette az áradások elviselésére, de sok faj esetén kifejezetten kívánatos az időnkénti elöntés. Nemcsak a felszíni vizeket tölti meg az érkező víztömeg, hanem a korábbi száraz időszakok miatt vízhiányos talajt is, mely jelentős mennyiséget fogad magába. A másodpercenként akár 5000 köbméter vizet szállító Duna – a testünk érhálózatához hasonlóan – egyre vékonyodó ágakban osztja szét a víztömeget, megtöltve a teljes hullámteret. Ilyenkor a folyótól gáttal elválasztott mentett oldalon lévő holtágakba is jut az éltető áradásból. Az aszályos nyár miatt igen kis vízállású holtágakat, vízállásokat tölthet fel most a víz, így itt is biztosíthatóak a kedvező ökológiai feltételek az év hátralevő részében. Sajnos az áradással a Duna jelentős mennyiségű emberi eredetű hulladékot is sodor magával. A főleg műanyag palackokból, zacskókból álló szemét a parti erdőkben akad fenn, mely a folyó és az ártér élővilágát is károsíthatja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában