Futsal

2 órája

NNC Frogs-bravúr a futsal NB II.-ben – galériával

Az első négy forduló után még nyeretlen NNC Frogs a Kincsem Lovaspark csapatát fogadta a férfi futsal NB II. Keleti csoportjában, az 5. fordulóban. Az NNC Frogs megszerezte az első győzelmét a másodosztályban.

Vincze Miklós

Az első négy körben mindössze egy pontot tudott összekaparnia lajosmizsei futsal csapat, még az első fordulóban, a Dunakeszi vendégeként. Hétfőn este, az ötödik fordulóban a három győzelemmel, egy vereséggel rendelkező, négy kör után a 2. helyen álló Kincsem Lovaspark Futsal volt az NNC Frogs ellenfele. A lajosmizseieknek parádés győzelemmel sikerült felborítaniuk a papírformát. Bár a 16. percben még a vendégek vezettek 3-1-re, a mizseiek az első félidő végére egyenlítettek, majd – noha egyszer még vezetett a Kincsem Mészáros góljával – zsinórban öt gólt szerezve 8-4-re nyerték meg a mérkőzést, és ezzel megszerezték az első győzelmüket az NB II.-ben. Dobosi Zsolt három találattal segítette győzelemhez a csapatát.

NNC Frogs, futsal, Kincsem Lovaspark
NNC Frogs-bravúr a futsal NB II.-ben
Fotó: Bús Csaba

NNC Frogs Futsal Club-Kincsem Lovaspark Futsal 8-4 (3-3)

Lajosmizse, Polyák Imre Sportcsarnok, vezette: Wittner József, Urgyán Antal, Gőóbi Soma Gábor.

NNC Frogs. Peltzer – Kovács J., Márki, Dobosi, Galambos. Csere: Treiber Sz., Faragó, Majoros, Halasi, Mosberger, Treiber G.

Kincsem: Gerhát – Hajdu, Mészáros, Sárközi, Vörös. Csere: Lovasi, Károly, Romhányi, Marsl.

Gól: Faragó 7., 39., Dobosi 18., 34., 39., Halasi 18., Galambos 23., 24. illetve Hajdu 3., Mészáros 14., 22., Vörös 16. perc.

Kiállítva Mészáros a 39. percben.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában