Kézilabda

2 órája

A Kecskeméti NKSE szenzációs menetelése tovább tart

Az Inárcs-Örkény otthonában lépett pályára a veretlen Kecskemét a női kézilabda NB II. G-csoportjának 5. fordulójában. Az 50. percben még döntetlen volt a meccs állása, a Kecskeméti NKSE játékosai viszont szenzációs végjátékkal győztek, így még mindig hibátlanul menetelnek.

Nyitray András

A találkozó első gólját a házigazda szerezte Rácz révén. Ugyan az első kecskeméti gólra majd’ négy percet kellett várni, ám Jámbor-Herceg sikeres hetesét további négy találat követte, melynek szerzői Jámbor-Herceg és Moharos voltak. A túloldalon Szerényit lehetett kiemelni a gólszerzést illetően, egymás után szerzett három góljával gyorsan visszazárkózott az Inárcs-Örkény. Előnyét hamar visszaállította a Kecskeméti NKSE Horváth és Moharos góljaival. Sőt, a félidő felénél Jámbor-Herceg találata után négy volt a különbség, 8-12. Ezután Nemes vette hátára a hazai csapatot, ezúttal ő szerzett rövid időn belül három gólt, az előny viszont Jámbor-Herceg hasonló produkciójának is köszönhetően a vendégeknél maradt, a szünetben 15-18 volt az állás.

Kecskeméti NKSE, kézilabda
A Kecskeméti NKSE jól hajrázott
Fotó: KNKSE

A második játékrészt az Inárcs-Örkény kezdte jobban, öt perc alatt öt gólt lőtt, ebből Nemes hármat vállalt magára, és rögvest eltűnt a kecskemétiek előnye, 20-20. Nemes folytatta remeklését, újabb két góljával már a hazaiak álltak jobban, 22-20. A kecskeméti Czár harmadik kétperces kiállítása és piros lapja ellenére a KNKSE meg tudta fordítani a meccs menetét, Jámbor-Herceg és Czenczik találataival újra náluk volt az előny. Az 50. percben Nemes megint eredményes volt a hazaiaktól, 24-24-et mutatott ekkor az eredményjelző, a záró tíz percben viszont kijött a két csapat közti különbség: 6-0-ra nyerte ezt a periódust a Kecskemét, amely Szegedi védéseivel ellenállhatatlanul védekezett a végjátékban. A találkozót így hat góllal a Kecskemét nyerte, 24-30. A KNKSE öt forduló után továbbra is hibátlan a bajnokságban.

A Kecskeméti NKSE főleg a hajrában mutatta igazi arcát 

– A mérkőzés utolsó 10 percében mutattunk olyan játékot, amire képesek vagyunk és amivel meg lehetünk elégedve. A múlt héten hazai pályán majdnem pontot vesztettünk, a mai napon sem álltunk tőle messze. Jókor jön a szabad hétvége, próbáljuk rendbe tenni a játékunkat – értékelt Bíró-Bíró-Kisjuhász Petra, a KNKSE trénere. 

A Kecskeméti NKSE hétvégén szabadnapos, nem rendeznek ugyanis fordulót a női ligában. Visszatérve viszont rögtön egy vármegyei derbi következik majd, november 3-án 17 órás kezdéssel a Bácsalmást fogadja a KNKSE. Az biztos, hogy a hibátlan hírös városiak addig vezetni fogják a G csoportot

Inárcs-Örkény KCE – Kecskeméti NKSE 24-30 (15-18) 
Inárcs. V: Barkó, ifj. Rácz

A KNKSE gólszerzői: Jámbor-Herceg 14 (6), Moharos 5, Vuletity 3, Czenczik 2, Horváth 2, Czár 1, Hirman 1, Wunderling 1.

Kiállítások: 2 perc, ill. 12 perc

Hétméteresek: 5/4, ill. 6/6

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában