A befutott futó, Mácsai Mariann a Spartathlont célozza

Mácsai Mariann Dusnokon él, de a Balatonfüredi Atlétikai Klub tagja. Számos verseny győztese és dobogós helyezettje. Az utóbbi években edző irányítása mellett készül a hosszútávokra.

– Közel tíz éve kezdtem el futni, hat éve pedig már versenyszerűen végzem ezt a sportot – meséli. – Semmi különös oka nem volt, nem voltam túlsúlyos, de jártam aerobikra, kondiztam is, utána tértem át a futásra. Abban az tetszett meg a legjobban, hogy szabadnak éreztem magam a jó levegőn. Egy barátnőm unszolására elmentem egy versenyre, ahol jó helyezést értem el a 14 kilométeres távon. Olyan jól éreztem magam, hogy utána már figyeltem azt, hol vannak versenyek. Folyamatosan félmaratonokon indultam, edző nélkül, saját magamat edzettem olyan hat, hét évig. Ezeken a versenyeken mindig jó helyezést értem el, mindig dobogós voltam, de a végére úgy éreztem, hogy nagyon elfáradok. Ettől függetlenül belevágtam Szegeden egy maratonba, amit megnyertem, 3 óra 34 perc alatt értem célba. Onnantól kezdve szakember irányításával dolgoztam, és dolgozom, így szépen felépített edzéseim voltak. 

Mácsai Mariann úgy gondolta, hogy nem áll meg a klasszikus futó távnál, a maratonnál, hanem tovább megy, és lefutja az ötven kilométert. Edzőt váltott, és utána már a hatvanöt kilométeres táv következett.

– A félmaraton után úgy éreztem, hogy kell egy újabb kihívás, és feszegettem a határaimat, hogy melyik az a táv, ami nekem a legjobban fekszik. Először úgy gondoltam, hogy a 40–50 kilométer elég lesz, de most már eljutottam a 65–70 kilométerig, ami egészen jól megy. Augusztusban lesz egy nyolcvan kilométeres versenyem, a Korinthosz Szekszárd. Ezen még nem indultam, de az is töltésen, gáton lesz, és minden valószínűség szerint nagy melegben kell futni. Mindig a nyári időszakot választom a legnagyobb versenyeimnek. Szoktam versenyezni télen is, de azokat nem annyira szeretem a hideg miatt, meg azért is, mert akkor könnyebben meg lehet sérülni. Akkor is leizzadok, és átöltözni a hidegben nem annyira jó. Ezért szeretem inkább a nyári versenyeket. 

Mariann legutóbb az Ultra Tisza-tó körüli futáson indult, ahol második helyezést ért el. Már az elmúlt évben is benevezett a 65 kilométeres távra. Ebben az évben a dupláján, vagyis a 130-on tervezte, hogy elindul, de nem szereti azokat a versenyeket, ahol köröket kell futni. Úgy érzi, hogy abban még fejben erősítenie kell magát. 

– hangsúlyozza. – Az elmúlt évben megnyertem az Ultra Tisza-tó körüli 65 kilométeres versenyt. Meleg volt akkor is, de nem annyira, mint ebben az évben. Más kísérővel indultam, mint most, mert ott minden egyéni futónak lehet, sőt kell is, hogy kerékpáros kísérője legyen. Egy barátnőm segített, akinek semmi köze a futáshoz, de nagyon ügyesen tette azt, amit kell. Akkor a célban kimerültnek éreztem magam, mégiscsak az volt az első ilyen hosszútávú versenyem. Ebben az évben egy másik barátnőm kísért, sajnos két alkalommal is defektet kapott, ami megnehezítette számomra a versenyt. Segítettek neki, megjavították a kerékpárját, de nem tudta azt, hogy előttem, vagy utánam van. Így fejben teljesen szétestem, mert az első húsz kilométeren nem tudtam úgy frissíteni, mint ahogyan kellett volna a nagy melegben. Nem ettem, nem ittam, és a meleg egyre erősebb lett. Szerencsére néhány sporttársam segített. Harminc kilométernél találkoztunk újra, és akkor szedtük össze magunkat. Utána már tudtam rendesen haladni, bár az első női versenyző lehagyott. Ő segített a frissítésben, mikor még nem ért vissza az én segítségem. Fizikálisan jobban éreztem magam, és a célba érkezés után sem volt különösebb problémám.

Egy ilyen hosszútávú versenyen nem nagyon szokott fogyni Mariann. Ezt azzal magyarázza, hogy jó edzője van, beviszi azt a szénhidrátmennyiséget, sót, magnéziumot, folyadékot, ásványi anyagokat, ami kell, vagyis visszapótolja azt, amit elvesztett. Egy ultrafutás soha nem könnyű. Motivációnak mindig lennie kell futás közben is.

– Amikor még nem volt edzőm, akkor mindig arra gondoltam, hogy ha célba érek, akkor megiszom egy jó hideg kólát. Futás közben ugyanis eléhezik, megszomjazik a sportoló. Minden valószínűség szerint azért van az, hogy ilyeneket gondol az ember. Amióta van edzőm, azóta sok mindent másképpen látok, csinálok, és semmi ilyen nem jut az eszembe. A nagyobb versenyek után arra gondolok, hogy ha beértem, akkor jó lesz masszázs. 

Az elmúlt évben öt óra negyvenhét perc alatt ért célba, most pedig öt óra ötvenöt perc alatt.

– Jobbat terveztünk, de a nagy hőség, és az, hogy nem tudtam végig együtt lenni a kísérőmmel, mindent felborított, és lassabban tudtam haladni, így nem olyan lett az eredményem, mint amit szerettem volna elérni. Az viszont nagyon jó volt, hogy nem volt izomlázam, semmiféle problémám, sőt másnap sem. Ennek sokkal jobban örültem. Egyéniben 270-en indultunk, akik közül úgy hetvenen feladták. Sokan kicsúsztak a szintidőből, míg mások nem bírták a nagy hőséget. Jellemző az Ultra Tisza-tó versenyre, hogy ott mindig nagyon meleg van, de ez a mostani különösen brutális volt.

Mariann hozzáteszi még, hogy fejben kell a legerősebbnek lenni. Nem szabadott volna bepánikolnia, amikor elvesztette a kísérőjét. Ezt még gyakorolnia kell. Kicsit mumusa lett neki ez az Ultra Tisza-tói frissítés, ezért fejben még jobban kell figyelnie, jobban kell koncentrálnia. A jövővel kapcsolatban pedig a következőket mondta. 

– A távlati terveim között szerepel, amit már említettem, a szekszárdi nyolcvan kilométer. Előtte azonban lesz még Szerbiában is egy verseny, ugyan az csak félmaraton, de évek óta részt veszek rajta, mert nagyon tetszik maga a verseny és szervezése. Nekem most a távok növelése a fontos, és az, hogy minél több olyan versenyen vegyek részt, ahol többen indulnak. Persze figyelem azt is, hogy mire vagyok képes. Tervezem azt, hogy Görögországban is fogok egy maratont futni. Jövőre pedig egyéniben szeretném megtenni az Ultra Balaton 211 kilométeres távját. Ha az sikerül, akkor megpróbálkozom majd a Spartathlonnal, minden ultrafutó álmával, ahol 246 kilométert kell teljesíteni, de szintidők betartásával. A korom szerint – 41 éves vagyok – az még belefér. Van edzőm, Csécsei Zoltán, egy manuálterapeutám, Bálint Sándor, akik folyamatosan foglalkoznak velem, és ami nagyon sokat jelent számomra. Dusnokon nagyon sokan futnak, csak még nem értek el olyan eredményeket, mint én – teszi hozzá.