Ünnepség

2024.09.06. 17:15

Megnyitott a Kolping Katolikus Általános Iskola Ménteleken – galériával, videóval

Pénteken tartották a ménteleki Kolping Katolikus Általános Iskola tanévnyitó ünnepségét és az iskola megnyitóját. Az iskola korábban tankerületi fenntartásban működött, de a szülők kérésére, és kecskeméti közgyűlés jóváhagyásával átadták a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezetnek (KOSZISZ). A Kolping alapértékei a befogadás, a támogatás, az elfogadás és a keresztény értékek megvalósítása. Az igazgató személye, az iskolai pedagógus kar és a gyerekek létszáma is ugyanaz maradt, mindenki üdvözölte a változást, ami többek között stabil finanszírozással és önálló gazdálkodással is együtt jár.

Horváth Péter

Inotay György, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ) főigazgatója köszöntőjében a közösség erejét hangsúlyozta, melynek szervező ereje a közös cél, közösen megtalált igaz érték. – Ha valaki csatlakozni szeretne, hozhatja az értékeit, mi pedig elfogadjuk az értékeivel, hibáival, ezt jelenti a befogadás –  mutatott rá a főigazgató. Inotay György arról is beszélt, hogy szervezetük csak akkor vesz át intézményt, amikor megkeresik a szülők és a pedagógusok, ahogy ez történt Ménteleken is mintegy egy évvel ezelőtt. Hangsúlyozta, hogy a Kolping-intézményekben működik a befogadás és az elfogadás, ami a másságra, az esetleges gyengébb képességre irányul. Mint fogalmazott, talajt nyújtanak mindenkinek, aki ki akar virágozni, és közösségként dolgoznak együtt a célért. Emellett fontos, hogy azt a hiteles kereszténységet mutassák meg, ami nem csupán beszédben merül ki. Inotay György hangsúlyozta, hogy az egyházi fenntartás stabil anyagi hátteret kínál a működéshez, valamint az intézményeik önállóan gazdálkodhatnak. A főigazgató kiemelte, hogy a tanári kar minden munkatársa és az összes gyerek az intézményben maradt.

Ivanics Zoltán atya, Méntelek, iskola
Ivanics Zoltán atya, a Szentcsalád Plébánia plébánosa áldotta meg az iskolát.
Fotó: Bús Csaba

A megnyitón Bólya István igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy az intézmény egyben közösség, ahol a tudás, a barátság és a jövő épül. Mint fogalmazott, az oktatás arról is szól, hogy értéket, erkölcsöt és közösségi szellemet adjanak át, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen formában építkezzen tovább az intézmény.

Engert Jakabné Kecskemét alpolgármestere beszédében elmondta, hogy ez a nevelési év különleges az iskola történetében, hiszen a szülők és a pedagógusok kezdeményezésére egyházi fenntartásúvá lett az oktatási intézmény. Az alpolgármester biztosította a vezetőséget, hogy a kecskeméti önkormányzat amennyire lehetősége engedi, támogatja az iskola működését, egyúttal emlékeztetett, hogy a készülő óvodával egységet alkot az iskola épülete, ezért is fontos az együttműködés. Kifejtette: az új fenntartói struktúra lehetőséget ad arra, hogy tovább erősítse az intézményben eddig is meglévő keresztény értékeket, és olyan oktatási-nevelési környezetet teremt, ami méltó a hagyományokhoz és a jövő kihívásaihoz. Hozzátette: idén 65 éves az iskola, és a jeles évforduló kiváló alkalom a visszatekintésre.

Ivanics Zoltán atya, a Szentcsalád Plébánia plébánosa áldotta meg az iskolát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában