Kecskemét

2024.09.06. 17:10

A közösség érték, a közösség megtart – bemutatkoztak a civil szervezetek – galériával, videóval

Immáron 16. alkalommal szervezte meg a Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal a Városi Civil Korzót, a helyi civil szervezetek színes seregszemléjét. A rendezvényen nyolc civil kerekasztalhoz mintegy negyven kiállító csatlakozott. Az esemény mottója: „A közösség érték, a közösség megtart”.

Vizi Zalán

Kecskemét főterén, a Szent István szobornál rendezték meg idén is a Városi Civil Korzót. Az eseményt azzal a céllal hívták életre, hogy minél többen megismerjék a tagszervezetek munkáját, és azokat a tevékenységeket, amellyel Kecskemét életét, kultúráját színesítik, gazdagabbá teszik.

civil korzó, Kecskemét,
Bemutatkoztak a civil szervezetek
Fotó: Vizi Zalán

Az esemény fővédnöke, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester nevében Lévai Jánosné tanácsnok, önkormányzati képviselő köszöntötte az érdeklődőket. Beszédében méltatta a civil szervezeteket, és kiemelte, hogy a civilek, önkéntesek példát mutatnak mindenkinek, hiszen szebbé teszik a hétköznapokat, őrzik és ápolják a hagyományainkat.

Köszöntőjében Rigó Éva, a Városi Civil Kerekasztal gesztor szervezetének képviselője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának elnöki tanácsadója is az értéket helyezte fókuszba. Mint mondta, a civil szervezetek nemcsak értéket teremtenek, hanem ápolják is az értékeket.

– Célunk, hogy a Városi Civil Korzó lehetőséget biztosítson arra, hogy a 120 tagból álló Városi Civil Kerekasztal bővüljön – erről már Hamzáné Lakó Judit, a Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal soros elnöke beszélt, hozzátéve, hogy legfőbb feladatuk, hogy szakmailag is segítsék a civilek munkáját.

A rendezvényen nyolc, a civil kerekasztalhoz csatlakozott szakmai szerveződés mutatkozott be 16 sátorban. A közel száz civil szervezet a Családi és Ifjúsági Szakkerekasztal, az Egészségügyi Szakkerekasztal, a Fenntartható Fejlődés Szakkerekasztal, a Közművelődés és Ismeretterjesztő Szakkerekasztal, a Kulturális Szakkerekasztal, a Nyugdíjas Szakkerekasztal, a Szociális Szakkerekasztal és a Társadalmi Felzárkóztatásért Szakkerekasztal segítségével mutatkozott be.

Nemcsak a felnőtt és idősebb korosztály képviseltette magát az eseményen, hanem a fiatalok is jelen voltak. Horváth Csanád, az Egyetemi Önkéntes Pont irodavezetője a helyszínen hírportálunknak elmondta, szeretnék, ha a fiatalok körében elérnék, hogy az önkéntesség menő legyen. – Arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a helyi civil szervezetekhez, vagy valósítsák meg saját gondolataik alapján azokat a projekteket, melyek a város életéhez járulnak hozzá. Fontos, hogy a diákok megéljék, milyen egy csapathoz tartozni, ezáltal később a munkaerőpiacon is könnyeb dolguk lesz – mondta Horváth Csanád, hozzátéve, hogy a legjobb projekteket anyagi és szellemi támogatásban is részesítik.

Több zenei társulat előadása színesítette a programot, valamint az esemény rangját emelte két kecskeméti színész, Csombor Terézia Aase-díjas színművész és Orth Péter Junior Príma-díjas színművész fellépése.

Ahogyan minden évben, idén is a terményáldással egyben tartották meg a Civil Korzó eseményét. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program szervezésében került sor a Kisasszonynapi Terményáldó és adományosztó ünnepségre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában