2022.10.08. 07:00
A Kecskeméti RC a DEAC ellen javíthat
Szombaton hazai pályán folytathatja szereplését a férfi Extraliga alapszakaszában a Kecskeméti RC, ellenfelük a 2. fordulóban a Debreceni EAC lesz a Messzi István Sportcsarnokban. Nagy József együttese szeretne javítani az első körben elszenvedett vereség után, ehhez viszont most is maximális koncentrációra lesz szükség a rendkívül kiegyenlített ligában.
Archív-felvétel.
Fotó: Bús Csaba
A Kecskemét nagyon nehéz mérkőzéssel kezdett rögtön, hiszen a címvédő Pénzügyőr SE látogatott hozzájuk a bajnoki nyitányon az első körben. Bár jól kezdte a találkozót a KRC, azért a bajnok PSE gyengébb játék után is meg tudta rázni magát, és végül 3–1-re nyerni is tudott idegenben.
A debreceniek számára talán még nagyobb csalódással is rajtolt el a szezon, hiszen gyakorlatilag egy megnyert mérkőzést buktak el otthon a MÁV Előre SC-Foxconn ellen. A DEAC az első két szettet megnyerte, és már csak egy hiányzott az újonc ellen a biztos sikerhez, ám a vendégek nem törtek meg, fordítottak, s végül 3–2-re nyertek Debrecenben.
Az előző szezonból összességében kellemes és pozitív eredményű emlékeket őrizhet a Kecskeméti RC a DEAC kapcsán, hiszen hat találkozóból négyet megnyert a KRC. Intő jel kell legyen azonban, hogy alapszakasz mérkőzésen akkor 3–2-re tudott nyerni a Debrecen mostani ellenfele otthonában.
A mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.