2024.07.09. 11:15
Húszmillió forintot nyert Kiskunhalas az illegális hulladéklerakók felszámolására
Több tucat, illegálisan hulladékkal telepakolt ingatlant ellenőriztek a halasi önkormányzat munkatársai az elmúlt időszakban. Hatósági bejárások voltak és eljárások indultak a szemetelők felkutatására, eddig több mint 1,2 millió forint bírságot szabtak ki az elkövetőkre – közölte Kuris István László alpolgármester.
Több esetben kerülhet sor olyan kényszertakarításra, melynek költsége adók módjára behajtandó végrehajtással lesz letiltva az eljárás alá vont személyektől. Egy helyi rendelet módosításának köszönhetően a kiszabott bírságok is megtérülhetnek végrehajtási eljárás keretében – részletezte a városvezető, aki arról tájékoztatott, hogy az eljárások eredményeként már több tíz köbméter illegálisan elhelyezett hulladékot szállítottak el, a kiszabott bírságok összege pedig eléri az 1 millió 235 ezer forintot.
Kuris István László tájékoztatott arról is, hogy az önkormányzat 20 millió forint pályázati forráshoz jut az Energiaügyi Minisztériumtól az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-n keresztül. A sikeres pályázatnak köszönhetően 13 ezer négyzetméternyi szeméttel szennyezett terület megtisztítását kezdhetik el, ahol illegálisan helyezték el a hulladékot. A pályázati forrásból tovább fejleszthetik a városi térfigyelőkamera-hálózat központi egységét is, növelve a tárhely kapacitást, hogy hosszabb időre visszamenőleg lehessen felvételeket keresni.
– Az illegális hulladéklerakók súlyosan szennyezik a környezetet és komoly sebet ejtenek a tájon is – emlékeztetett az alpolgármester, aki kiemelte, hogy az önkormányzat elkötelezett abban, hogy felszámolja az illegális hulladéklerakókat és megakadályozza az újra keletkezésüket.