Kosárlabda

2024.09.04. 16:04

Greg Lee önmagát adná

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét egy új amerikai légióssal vág neki a közelgő idénynek. Greg Lee számára ez a harmadik szezon Európában, ezelőtt Portugáliában és Csehországban bizonyított élvonalbeli pontvadászatokban. A 26 esztendős, 4-es és 3-as poszton is bevethető amerikai kosárlabdázó szeretné Kecskeméten is önmagát adni.

Nyitray András

Greg Lee gyerekkora óta szoros kapcsolatban áll a kosárlabdával, a játékos elsősorban nagyapjának köszönhet sokat, aki elsősorban a technikai elemekre helyezte a gyakorlások során a hangsúlyt, hogy ne csak a magasságától függjön, hogy mire mehet a pályán. 

Kecskemét, kosárlabda, Greg Lee
Greg Lee
Fotó: KTE Kosárlabda Klub

– Az Illinois állambeli Rockville-ben nőttem fel. Két fiú és két lány testvérem van, öten vagyunk összesen. Egyedül én vagyok a családban, aki élsportoló lett közülünk. A sport mindig is közel állt hozzám, kicsit kipróbáltam magam az amerikai fociban, de a kosárlabda volt mindig is az örök szerelem. Négyéves koromtól kezdve nagyapám egyengette a pályafutásom, rengeteget tanultam tőle, sokat köszönhetek neki. Akkor még úgy tűnt, hogy nem leszek ilyen magas (Greg 205 cm – a szerk.), és arra tanított, hogyan kezeljem jól a labdát, hogyan dobjak, és ezek az alapok rengeteget számítottak abban, hogy az egyetemen az első divízióban játszhattam, most pedig profi játékos lehete – tekintett vissza Lee. 

A játékos kedvese is profi sportoló, jelenleg Franciaországban röplabdázik, ami természetesen nem könnyíti meg a pár helyzetét. Most azonabn akár egy teljes hónapjuk is lehet majd egymásra. 

– A barátnőm érkezik hozzám, Saige közel egy hónapot lesz itt. Ő a francia élvonalban röplabdázik, a Nancy együttesében. Náluk csak később kezdődnek meg a bajnokságok, így az alapozást itt is tudja majd csinálni, és kicsit tudunk időt is tölteni együtt. Nehéz összehangolni az életünk, ezért örülök, hogy most el tud jönni Magyarországra – mondta a Kecskemét játékosa. 

Lee szerint az európai kosárlabda jóval inkább a csapatjátékra épül, emellett fizikálisabb is. Bár egy új csapatban adja magát a kérdés, milyen szerepet szán magának, Kecskeméten is csak az célja, hogy önmagát adja majd a pályán. Ezt elsősorban pontokban tenné meg. 

– Azt gondolom, hogy sokkal többet számít itt a kosárlabda IQ, a csapatjáték, és picit fizikálisabb is, több a test test elleni kontakt. Amerikában a középiskolában, és az egyetemen is az izolációs játékok, az egyéni képességek kibontakozása volt inkább jellemző. Nem hiszem, hogy túlzottan más lenne a szerepem Kecskeméten, most is az erősségeimre kell támaszkodnom, és ezt is várják el tőlem. Harcolni a lepattanókért, támadni a gyűrűt, minél több kosarat szerezni közelről és kintről – mondta a KTE kosarasa bizakodva. 

Greg Lee-nek nem volt különösebb gondja a beilleszkedéssel, az edzőmeccsek alapján pedig úgy látja, napról napra egyre inkább fejlődnek. 

– Gördülékeny volt minden, imádok itt lenni, a csapattársak és az edzők is kiváló emberek, akikre mindig számíthatok. A várost is nagyon kedvelem, nyugis, de megtalálsz mindent, amire szükséged lehet a hétköznapokban. Napról napra fejlődünk, keményen edzünk Ivkovic Stojan vezényletével, hogy igazi csapattá érjünk. Két nagyon erős csapattal is játszottunk a felkészülés során eddig. Látszik, hogy egy igazán erős bajnokság a magyar élvonal. Úgy gondolom, hogy bárkit képesek leszünk meglepni, főleg hazai pályán, csak dolgoznunk kell tovább, és akkor a sikerek sem fognak elmaradni – tette hozzá a csapat kapcsán Lee. 

Greg Lee imád versenyezni és horgászni

A játékos elmondta, imádja a versenyhelyzeteket, így minden mérkőzésen úgy fog pályára lépni, hogy győztesen jöhessen le. 
– Bennem nagyon intenzív a versenyszellem, minél több meccset meg akarok nyerni. Azért jöttem, hogy minél tovább jussunk a fiúkkal, és ez szerintem mindenkinél így van, aki profi sportoló akar lenni, győzni akar mindig. Szeretném, ha kiharcolnánk a rájátszást, onnan pedig addig tudjunk menni, ameddig csak lehet. Képesnek érzem rá magunkat, ehhez viszont rengeteg alázat és munka kell.

Bár családja távol van, szabadidejében próbál teljesen kikapcsolni, szeret a természetbe is visszavonulni. 

– Horgászni és a szeretteimmel lenni. A horgászat számomra igazi kikapcsolódás, amikor ott vagyok a természetben, és teljesen ki tudok szakadni a hétköznapok zajából. A családomtól ugyan most távol vagyok, de sokat fog jelenteni számomra, hogy a barátnőmmel találkozhatok hamarosan, pozitív energiákkal fog feltölteni ez a pár hét – zárta gondolatait az amerikai játékos. 

Greg Lee és a Kecskemét a héten két felkészülési mérkőzésen is megmutathatja magát. A hírös városiak pénteken  a PVSK-t, szombaton az SZTE-t fogadják. Mindkét találkozó 18 órakor kezdődik majd a Messzi István Sportcsarnokban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában