3 órája
Népes lesz a mezőny a Hírös Maratonon
Hétvégén, vasárnap rendezik meg Kecskeméten a Hírös Maratont, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. dr. Varga Tibor, az esemény egyik fő szervezője szerint népes mezőnyre lehet számítani.
Ezen a hétvégén, vasárnap rendezik Kecskeméten, a Benkó Zoltán Szabadidőközontban a Hírös Maratont. Dr. Varga Tibort, az egyik szervező, a Iustitia egyesület elnökét kerestük meg azzal a kérdéssel, hogy néhány nappal a verseny előbb mekkora az érdeklődés a viadal iránt.
– Az előnevezések száma azt mutatja, hogy az idén is népes lesz a mezőny. Közel négyszázan neveztek be kedd estig valamelyik távra, ráadásul jól látható, hogy a rendezvény rég szétfeszítette a regionális kereteket, hiszen nem csak kecskemétiek és Kecskemét környékiek érkeznek vasárnap, ugyanis ötvennégy településről van jelentkező. Még Erdélyből is neveztek, így aztán a Hírös Maraton nemzetközivé avanzsált – jelentette ki.
– Az iskolások toborzó vetélkedője is megmozgatta sokak fantáziáját, nyolc általános iskola és hét középiskola vesz részt a kampányukban.
Bár az előzetes regisztráció már lezárult, de egészen az utolsó pillanatig lehet jelentkezni a viadalra.
– Szombaton délután 15 és 17 óra között még várjuk a jelentkezhet a helyszínen, de még az sincs elkésve, aki vasárnap fut be. A maratoni táv kilenc órakor rajtol, de vasárnap reggel fél nyolctól gyakorlatilag a rajtig még arra is lehet a helyszínen is regisztrálni, a többi távra pedig kilenctől szintén gyakorlatilag a rajtig, azaz délelőtt 11 óráig – jelentette ki dr. Varga Tibor.