2 órája
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. szeptember 24.
Cikkünkben összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.
Oskolás János a kecskeméti Wojtyla népkonyha költője. Azon kevés ember közé tartozik, aki sikeresen megmenekült az alkoholizmusból. Soha nem felejti el, amikor mínusz 20 fokban hajléktalanként Istenhez fohászkodott, hogy segítse ki a mélypontról. Ma már boldog, hálás a sors adta lehetőségekért. Életét a versírás teszi teljessé, szebbé.
Egy kamion és egy személyautó ütközött össze Kecskemét és Szentkirály között, a 4622-es út 1-es kilométerszelvényénél. Egy ember meghalt a balesetben.
A Kecskeméti Járási Ügyészség zaklatás és szeméremsértés miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki a jól sikerült életmentő műtéte óta párkapcsolat kezdeményezésével zaklatja a kezelőorvosát.
A kecskeméti ultrafutó, Kazai István álma azzal részben már valóra vált, hogy bekerült a görögországi Spartathlon 2024 mezőnybe. Következik Kazai István álmának beteljesítése, végigfutni a pokoli, 246 kilométeres távot.
Dr. Német Zsolt, a Kecskeméti Városrendészet vezetője volt a Rádió 1 Gong Téma című műsorának vendége. Az intézményvezető a visszaváltható flakonok miatt megjelenő guberálókról és a visszaszorításuk érdekében elindult összehangolt akciókról beszélt a rádióműsorban.
Az egyik kecskeméti italbolt külterületi kamerájának vezetékét vágta el egy férfi hétfő hajnalban. Ezután bemászott az udvarba, majd a raktárépületből energiaitalokat, két vodkát és két whiskyt, valamint 50 csokoládét vitt el.
A Duna vízállása kedden reggel 920 centiméter volt Bajánál. A szakemberek szerint lassú apadás várható, de péntekre már 900 körüli értékig visszahúzódhat a folyam.
Az egyik kecskeméti italbolt külterületi kamerájának vezetékét vágta el egy férfi hétfő hajnalban. Ezután bemászott az udvarba, majd a raktárépületből energiaitalokat, két vodkát és két whiskyt, valamint 50 csokoládét vitt el.
Mesés Kompetenciák néven indult a Neumann János Egyetem unikális képzése az intézmény hallgatói számára. A szabadon választható tantárgyat a népmesékben rejlő kompetenciafejlesztő lehetőségeket felismerve indította az egyetem, melynek keretében a hallgatóknak lehetőségük nyílik elméleti és gyakorlati kertek között elsajátítani a magyar népmesékben rejlő különleges lehetőségeket. A képzés alapját a hungarikumnak számító Magyar népmesék rajzfilmsorozat egyes, az oktatási célok szerint válogatott epizódjai adják. Az országosan egyedülálló kurzus sajtónyilvános megnyitóját kedden délután tartotta az egyetem CAMPUS-án.