Össznemzeti megmérettetés

2 órája

Kétnapos lesz a Magyarország étele verseny, elindult a nevezés – galériával

A Magyarország étele verseny sokkal több egy szakácsversenynél, mivel ugyanannyira szól a kultúránk tiszteletéről és megőrzéséről, mint az ételekről – emelte ki Molnár Karolina, a Belügyminisztérium Stratégiai ügyekért felelős helyettes-államtitkára az Agrárminisztériumban megtartott sajtótájékoztatón, amelynek tárgya a 8. Magyarország étele szakácsverseny volt. A megmérettetés célja pedig az, hogy a világ minden tájáról hívja a jelentkezőket, kiemelten a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából.

Gulyás Sándor

A rendezvényt Molnár Karolina, a Belügyminisztérium Stratégiai ügyekért felelős helyettes-államtitkára nyitotta meg, aki emlékeztetett arra, hogy néhány éve még nem is gondolták, mekkora szabású rendezvénnyé válik a Magyarország étele szakácsverseny.  A szakácsversenyt össznemzeti megmérettetésnek nevezte, amely lehetőséget biztosít a magyar gasztronómia kiválóságainak, hogy helyi alapanyagok felhasználásával megmutassák tudásukat, és minél természetesebb és egészségesebb ételeket hozzanak létre. A verseny célja inspirálni a séfeket és a szakácsokat, hogy ne csak az ízeket és a technikákat fejlesszék, hanem figyeljenek a helyi értékek megőrzésére is. 

Magyarország étele, szakácsverseny, nevezés
Asztalos István kiemelte, hogy a Magyarország étele ma már a gasztronómia minden szereplőjét meg tudja szólítani
Fotó: Urbán Ádám

Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért felelős helyettes-államtitkára sikeres vállalkozásnak nevezet a nyolcadik alkalommal megrendezendő versenyt, ami jó hírét viszi a magyar élelmiszereknek. Az agrártárca fontos feladata, hogy bemutassa a magyar termelők termékeit, amelyekből a versenyen megjelenő ételek is készülnek. A versenyen új, innovatív termékeket lehet látni és a megmérettetés is bizonyítja azt, hogy kiváló minőségű és biztonságú élelmiszerek előállítására vagyunk képesek és ezekből csodálatos gasztronómiai remekek tudnak születni.

A Magyarország étele verseny középpontjába a kun hagyományok kerülnek

Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke elmondta, hogy a Magyarország étele elnevezésű, melegkonyhai szakácsversenyre a világ minden tájáról, így a határon túli területekről és a diaszpórából is várják a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését. Az idei megmérettetést „A Tiszán innen: Kis Kunság, túlnan Nagy Kunság” mottóval rendezik meg, mivel a kun hagyományokra épülő magyar konyha kerül a verseny középpontjába – emelte ki Asztalos István. Mint mondta, az elődöntőket követően a megmérettetés döntőjét Szolnokon tartják 2025. április 26-án és 27-én.

Vannak kötelező alapanyagok

Asztalos István ezután részletezte a Magyarország étele melegkonyhai szakácsverseny feltételeit. A verseny során a feladat olyan háromfogásos menü és hozzá egy tetszőleges ital prezentálása, amelyben a saját termelésű vagy a kistermelői portékák felhasználására, bemutatására kerül a hangsúly. Az idei verseny során kötelezően használandó anyagok a juh-, vagy bárányhús; a laktózmentes vaj; valamint a Szatmári malom lisztjei és malomipari termékei.

Szabadon alkothatnak a séfek

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy az idei versenyhez bármely étterem csatlakozhat, amely képes tökéletes összhangot teremteni egy általa kreált étel és a pálinkával történő ízesítés között. A receptúra megalkotása során minden séf szabadjára engedheti a fantáziáját, hiszen csak egy szempontnak kell megfelelnie. Alapanyagként vagy fűszerként használjon olyan pálinkát, amelyet a megálmodott fogást tökéletesen kiegészíti. A pálinka innovatív felhasználásának teret adó szakácsverseny ételalkotásait nagy érdeklődéssel várja a Pálinka Nemzeti Tanács.

A korábbi évekhez hasonlóan a szakácsverseny részeként ezúttal is meghirdetik a Szakma Ifjú Mestere versenyt, amire egyéniben és csapatnak is lehet nevetni. Új elemként kerül meghirdetésre viszont a Kislépték Egyesülettel közös szervezésben az Agroturizmus étele 2025 verseny, mely a kistermelői termékeket kívánja népszerűsíteni, azok felhasználását kívánja ösztönözni.

A nevezési időszak elindult. A nevezéseket december 15-éig lehet leadni. A teljes versenykiírás a rendezvény weboldalán elérhető: www.magyarorszagetele.hu címen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában