Restauráció

2 órája

Megújultak a kerekegyházi katolikus templom belső stációképei – galériával

Új köntösben tündökölnek a kerekegyházi Szent István Király katolikus templom tizennégy belső keresztútképei. A díszes fakeretek és a stációképek Ziegler-Németh Ferenc festőművész keze munkáját dicséri.

Gulyás Sándor

A stációképek fakereteinek valamennyi alkatrészét fel kellett újítani, valamint a keretek színét, a néhány évvel ezelőtt felújított főoltár színéhez igazítani, pótolni, kijavítani a keretek aprólékos műgonddal elkészített faragványait. A jó minőségű olajnyomatos papírképek ugyancsak restaurálásra szorultak. 

stációképek, templom, Kerekegyháza
A stációképek felújítása közel nyolc hónapot vett igénybe – mondta el Ziegler-Németh Ferenc
Fotó: Gulyás Sándor

– Ruskó Norbert plébános idén januárban keresett meg azzal a kéréssel, hogy elvállalnám-e a több mint száz esztendős egyházi ereklyék felújítását. Gyakorlatai tapasztalataimra hagyatkozva, mivel évekig foglalkoztam a festészet mellett régi bútorok restaurálásával is, némi gondolkozás után elvállaltam ezt a tiszteletteljes feladatot. A munka rendkívül összetettnek bizonyult, egyben nagy kihívást is jelentett számomra– fogalmazott Ziegler-Németh Ferenc

A stációképek nem kis restaurálásra szorultak

A faragott díszek újraalkotásában Vasile Koter Szatmárnémeti fafaragó is részt vállalt. A stáció képeit, vagyis papírnyomatokat, szakadásokat és kopásokat is restaurálni kellett. Az olajnyomatok külső felületét csillanásmentes üveglappal láttuk el a mechanikus sérülések és a rovar kártevők ellen, valamint hátlapok is borítást kaptak. A képek hőkasírozását Kovács István kecskeméti képkeretező végezte el.

– A stációképek felújítási költségeit a hívek adományai fedezte. A hívek mind a tizennégy egyházi ereklyét örökbe fogadták, a támogatásért cserébe az örökbefogadó nevét egy réztáblán tüntetik fel a stációkép mellett. Jó érzés, hogy sikerült eleget tenni ennek az Istent dícsérő megbízásnak, melyre úgy tekintek, mint egy belső utazás. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik részt vettek a munkálatokban – tette hozzá Ziegler-Németh Ferenc.

Száztizenhárom éves a Szent István Király templom

A templomot 1911. szeptember 8-án kezdték építeni, Györgyi Dénes budapesti építész tervei alapján. 1913. augusztus 20-án szentelte fel Révész István kecskeméti prelátus-plébános. A templom neogót stílusban épült, szecessziós jegyekkel; az első vasbeton szerkezetű templom, ipartörténeti műemlék. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában