Összefoglaló

3 órája

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. október 23.

Cikkünkben összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Baon.hu

Nem hiszem, hogy el tudtam volna viselni épp ésszel ezt a szörnyűséget, ha én is részt vettem volna a tiszakécskeiek elleni sortűzben. Szerencsére másként és nagyon jól döntöttem, hogy a légi támadás helyett géphibát jelezve visszatértem a kecskeméti reptérre. Takács Géza egykori bajtársam azonban sortüzet adott le a tömegre – mondta beszélgetésünk során a 95 éves, Kecskeméten élő Mészáros László egykori vadászrepülő-pilóta, aki 1957-ben szerelt le a hadseregből.

Kecskemét, 1956-os forradalom, megemlékezés,
1956-os forradalom megemlékezés Kecskeméten
Fotó: Bús Csaba

A közös védelmi képességek fejlesztése és a kölcsönös támogatás elengedhetetlen a stabilitás megőrzéséhez Közép-Európában – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Robert Kaliňák szlovák miniszterelnök-helyettessel folytatott kétoldalú tárgyalása után kedden, Kecskeméten.

A Kecskeméten és környékén élők nem panaszkodhatnak, ha szeretnének kikapcsolódni. A Hírös Agóra Kulturális Központban az év végéig rengeteg színvonalas program várja az érdeklődőket, minden korosztályt megszólítva. A részleteket Barta Dóra ügyvezető igazgató osztotta meg a Rádió 1 Gong Téma műsorában.

Fának ütközött egy személyautó az 53-as főút Kiskunhalas és Tompa közötti szakaszán, a 71-es kilométerszelvény közelében, Kisszállás térségében.

A szolgálaton kívüli egyenruhás és az éppen arra autózó önkormányzati képviselő – aki mellesleg a Kiskunhalasi Városvédő és Polgárőr Egyesület tagja is – a Szász Károly utcán eredt a tolvaj páros után, akik nem sokkal előtte a Kertvárosi ABC-ből távoztak fizetés nélkül különböző áruféleségekkel.

1956 különleges dátum a magyar nemzet történetében. A tisztesség, a becsület és az összefogás dátuma – hangoztatta a Kiskunmajsán mondott ünnepi beszédében Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából tartott városi megemlékezésen Vedelek Norbert hangsúlyozta, hogy az akkori magyarok összefogtak a becsület és a szabadság érdekei mellett.

Tovább folytatódik a szabadszállási városi sporttelep felújítása. Közel negyvenmillió forintból új műfüves pálya épül a Vak Bottyán téri sporttelepen.

Mentőhelikopter érkezett a jánoshalmi balesethez, a tűzoltók több egységgel vonultak ki a helyszínre.

Ez év őszén is megrendezte az MBH Cycling Team a már hagyományos cyclocross versenyét Kecskeméten. Ezúttal ragyogó várta az indulókat a Kun Crosson.

Hatvannyolc évvel ezelőtt, 1956. október 23-án Budapesten tömegtüntetés alakult ki, majd megkezdődött a sztálinista rendszer elleni forradalom és szabadságharc. A 20. század egyik legmeghatározóbb történelmi eseménye volt, a forradalom hőseinek tiszteletére Kecskeméten is városi ünnepséget szerveztek.

Szombat este debütál a TV2-n a Dancing with the Stars újabb évada. Az idei műsorban a bajai származású Hosszú Katinka is parkettre lép.

Lezuhant és súlyos sérüléseket szenvedett egy siklóernyős a volt kalocsai repülőtér területén. A balesetet szenvedett férfi állapotát a mentősök stabilizálták, majd  a pécsi klinika intenzív osztályára szállították. A harmincas éveiben járó siklóernyős szerdán, 11 óra körül, mintegy 20 méter magasságból csapódott a földbe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában