2023.09.09. 06:53
Halálos baleset: egy 24 éves nő vesztette életét, miután árokba hajtott autójával Kömpöcnél – galériával
A Kiskunmajsára vezető úton történt a baleset szombat reggel. Egy 24 éves nő vesztette életét a balesetben.
Fotó: Pozsgai Ákos
Frissítés (07:13):
Egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy villanyoszlopnak ütközött az 5411-es számú út 8-as kilométerénél szombat reggel 6 óra 36 perc körül. A járművezető, egy 24 éves nő kirepült a kocsiból és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – írja a police.hu.
Egy 24 éves nő vesztette életét, miután árokba hajtott autójával Kömpöcnél
Fotók: Pozsgai ÁkosA helyszínelés idejére a rendőrök félpályán lezárták az út balesettel érintett szakaszát.
Korábban írtuk:
Árokba csapódott, kidöntött egy oszlopot és a mezőn állt meg egy személyautó a Bács-Kiskun vármegyei Kömpöc közelében, a Kiskunmajsára vezető, 5411-es út 8. kilométerénél szombaton kora reggel. A balesethez a kiskunmajsai hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység áramtalanította a gépkocsit. A mentők is a baleset helyszínén vannak, ahol félpályán halad a forgalom – írja a kataszrtófavédelem.