Sártengertől nem kell tartanunk

Azt mondják, hogy az idei volt a következő húsz év leghűvösebb nyara. Ha így van, akkor arra kell készülnünk, hogy megfővünk a saját lakásainkban. A légkondicionáló berendezés beszerzése életmentő lesz minden család számára. Azonban ahhoz, hogy túléljük a nyarakat, még több energiát kell felhasználnunk, az pedig még inkább súlyosbítja a jelenlegi helyzetet. Az áram megtermelése ugyanis még több károsanyag-kibocsátást jelent majd, az pedig a Föld légkörét tovább szennyezi. 

De ha csak ennyi lenne a gond. A problémát súlyosbítja, hogy kiszárad az ország nagy része. A Nyírség éppúgy szenved, mint a Homokhátság, amely állítólag 2004 óta félsivatagnak van elkönyvelve. A térség két folyam – Duna és a Tisza – között terül el, mégis kiszárad, amely első hallásra furcsán hangzik. Ki a felelős ezért? A természet, esetleg az ember? A klímaváltozásban már benne élünk. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a nyári 35 fokos meleg megszokottá vált, hanem azt is, hogy egyre ritkábban esik az eső. A téli havazást pedig felejtsük el. A megszokott évi 500-600 milliméter éltető csapadék lehet, hogy már csak a múlté. 

Amiről viszont az ember tehet: évtizedek során annyi vízelvezető csatornát ástak ki elődeink a térségben, amely segítségével sikeresen megszabadultunk a talajvíz egy részétől. Ennek egy része bekerül a Tiszába, onnét pedig a Fekete-tengerbe. Így aztán a gyűrűs kutakból eltűnt mára a víz. Évente 1,5 Balatonnyi, azaz becslések szerint három milliárd köbméter víztömeggel csökken a talajvíz mennyisége. 

Viszont nincs sártengerünk, a belvíz is egyre ritkább. Ukrajnában ezzel szemben ott van tavasszal meg ősszel a „raszputyica”, a sárszezon. A lehullott csapadék beszivárog a talajba, ott is marad, a terméssel nincs is gondjuk. Bennünket ez nem fenyeget, ha több esne a kelleténél, azt sikeresen elirányítjuk a Fekete-tenger irányába, ahogy az elmúlt évtizedekben ezt tettük. Közben kiszárad a fél ország.