Könyvtár

Hosszú ideje, tizenéves korom óta rítus nálam a galaktikus utazás. Azon belül is egy bolygón landolok szívesen. Persze nem csillagközi utazásra kell gondolni, nem a jövőből érkeztem, és nem is én vagyok a Kis Herceg, hanem a Gutenberg galaxis lakóhelyem szerinti planétájára látogatok szívesen: a könyvtárba. Lassan harminc éve, hogy áll az egyik kedvenc kecskeméti épületem, és hiába telt el ennyi idő a nyitás óta, még mindig ugyanazzal az izgalommal lépek be a kapuján. Hogy halmozzam a képeket, vagy inkább a képzavarokat, ez a bolygó egyben templom is, a tudás temploma, mégpedig oly módon, mint ahogy az internet sohasem lehet. A tudás tárgyiasult formában, könyvtestbe inkarnálódva sugároz és vonz, hogy elfoglalja végső helyét az elménkben, gyarapítva és átstrukturálva az ott lévő információ rendszerét, adott esetben a teljes világnézetet.

A tudás templomába lépve, máshoz nem hasonlítható nyugalom, és mondhatni áhítat száll meg, és mint a rítus esetében, kötött rendben követik egymást az események. Nem kihagyható a ruhatár, ahol évtizedek óta mosolyogva köszöntjük egymást a kedvenc ruhatáros nénimmel. Ő ugyanolyan része a könyvtemplom-könyvbolygónak, mint maguk a könyvek. Pár kölcsönös jó szó után az új könyvek polca következik a szépirodalmi és a szakirodalmi részen, ahol valami mindig a kezemhez tapad, majd csak ezt követően kezdem keresni azokat a könyveket, melyekért ténylegesen jöttem. Ezután, ha van időm, leülök és belelapozok még egy-egy könyvbe, nyugodtan, az illatát mélyen beszívva, könyvtár-nyugalomban.

Modern emberként nem tagadom, hogy nagy számban olvasok elektronikus könyvet is, mert sok esetben kényelmesebb, kevesebb logisztikát igényel hozzájutni, de még ennek ellenére sem mondtam le a könyvtárról. Egyrészt mert a könyv az mégiscsak könyv, nem pusztán információ, mint az e-könyv olvasókon, másrészt pedig a rítus keretet és értelmet ad az életnek, pláne, ha az a rítus a könyvtárról, a tudás galaxisáról szól.