Becsengettek

Túl vagyunk a tanévkezdés első napjain. Kezd összeállni a gyerekek óra- és napirendje, ezáltal a szülők is tudják tervezni, hogy kit, mikor, hová milyen órára, szakköre, edzésre kell időben eljuttatni. A kezdeti idegeskedés és kapkodás után szépen minden lecsendesül, remélhetőleg minden megy majd rendben a maga útján. 

Mindig jó szívvel gondolok vissza gyerekkorom szeptemberi iskolakezdéseire. Legnagyobb szeretettel az alsó tagozatos évekre emlékszem. Ma is az orromban érzem a frissen meszelt falak, a frissen mázolt ajtók, ablakok, padok és a frissen nyomtatott tankönyvek illatát. Szülőfalum kisiskolájában minden nyár végén a szülők segítettek az iskola rendberakásában. Ha kellett meszeltek, mázoltak, takarítottak, ablakot pucoltak, függönyt mostak, vasaltak, hogy tanévkezdésre minden rendben legyen. Nem emlékszem arra, hogy félve vagy idegesen mentük volna iskolába. Valahogy akkor sokkal egyszerűbb, lassabb, nyugodtabb volt minden. 

Nem irigylem a mai gyerekeket. Mert bár sokkal több lehetőség közül választhatnak, de sokkal nagyobbak is a velük szemben felállított elvárások. Sokkal többet vannak az iskolában, sokkal többet kell tanulniuk, mint egykor nekünk. Így aztán alig marad szabadidejük.  

Ebben a felgyorsult, elvárásokkal teli világban fontos, hogy mi, szülők nyugodt hátteret biztosítsunk gyerekeinknek ahhoz, hogy hazaérve tudjanak pihenni, feltöltődni, hogy legyen idejük gyerekeknek maradni. 

Nyugodtabb, sikeresebb és boldogabb lehet a tanév, hogyha megfogadjuk az egyik legnépszerűbb hazai gyermekpszichológus, Vekerdy Tamás tanácsát: „A szülő a gyermek cinkosa kell legyen a szigorú tanítóval, tanárral szemben. A gyereknek tudnia kell, hogy következménye van annak, ha otthon nem végzi el a házi feladatát, nem pakolja be a másnapra szükséges tankönyveket. De azt is tudnia kell, hogy a szülő kiáll mellette, ha hétvégére 47 matekfeladatot adtak fel háziként.”