Kikapcsolódás

Horváth Péter

Az elmúlt néhány hétben igyekeztem kicsit távolítani magam a minden oldalról szirénhangként hívogató elektronikai eszközöktől és azok legmélyebb bugyrától, a közösségi médiától. 

jegyzet, olvasás,
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Helyette az offline, vagyis a valódi világ, és a közösségi média előtti lehetőségek kínálta élményeket választottam: olvastam, nyaraltam, és kiváló filmeket néztem. Persze, mondják, hogy a telefonunkon is olvasunk, de az korántsem az elmélyült, kikapcsolódást és szellemi gyarapodást nyújtó olvasás. Azonban a könyvek épp ezt kínálják, miképp a jó filmek is. Az eredmény pedig, hogy sokkal kevésbé érzem magam információval terheltnek, zaklatottnak, javult a figyelmem, és elégedettebb vagyok. Azt hiszem, megtartom a jó szokásomat, vagyis a távolságot a közösségi médiától.