Sporthétvége

Valamennyivel izgalmasabb volt a hétvégi Forma-1-es futam, mint a sokévi, mondjuk 2022 óta tartó átlag. Lehetett izgulni, hogy Lando Norris végül utoléri-e Max Verstappent, de addig is jó pár előzés történt az élbolyban. Hogy őszinte legyek, néztem egy darabig a futamot, de aztán jobb dolgom akadt vasárnap délután, és a verseny izgalmait a videómegosztóra feltöltött 8 perces összefoglalóból ismerem. Már egy ideje így nézek futamot, csupán a Formula-1 hivatalos összefoglalóját nézem meg, és úgy érzem nem vesztek semmit. Pedig igazi rítus volt a verseny vasárnapja, de sajnos mára ez megkopott. 

Ehhez köze van annak is, hogy az esetek nagy részében egy valaki győz, és a futamok nagy számának is, hiszen ez a 24 egyszerűen esztelenség. Van jobb dolgom is, mint 24 vasárnap délutánt a tévé előtt tölteni. Mindenesetre valódi izgalmakat is tartogatott a hétvége sport terén, hiszen a magyar válogatott hősies küzdelemben győzte le a skótokat a futball-Eb csoportmérkőzésén, így harmadikak vagyunk a csoportban, eséllyel arra, hogy továbbjussunk. 

Bevallom, a futball az, ami nem sok mindent mozgat meg bennem. A klubmérkőzéseket nem nézem, és értetlenül figyelem a rajongók Bajnokok Ligája iránti lelkes attitűdjét. Mi kötődésem van nekem a Juventushoz, vagy a Bayern München csapatához? Az égvilágon semmi. Na, de a magyar válogatotthoz?! Mondhatni minden. Ha játszanak, egyből átvedlek vérmes drukkerré, őrjöngve ugrok fel, ha csak közelednek az ellenfél kapujához, és bizony Zeuszként szórom a villámokat szavaimmal, ha az ellenfél támadja a mi kapunkat. 

És az a 101. percben rúgott gól! Azóta is csodálkozom, hogy a szomszédok nem hívták ki a rendőröket. Az elmúlt hétvége sporthétvége volt, amikor az az érdekes, és eddig nem tapasztalt helyzet állt elő, hogy a foci legyőzte az autóversenyt a figyelméért és a szívemért vívott harcban.