2020.08.30. 17:40
Másodszor is elkapta a fertőzést egy férfi Ecuadorban
Ez az első bizonyított újrafertőzéses eset a latin-amerikai országban.
Másodszor is elkapta a koronavírus-fertőzést egy ecuadori férfi – közölte a quitói egyetem mikrobiólógiai intézete.
Ez az első bizonyított újrafertőzéses eset a latin-amerikai országban.
Az intézet közlése szerint az illető májusban, majd augusztusban is elkapta a vírust, mindkét esetben megtörtént a DNS-szekvenálás, és megállapították, hogy a korokozók nem ugyanabból a vírustörzsből valók.
Az első esetben könnyű lefolyású volt a fertőzés okozta betegség, másodszor közepesen súlyos légúti megbetegedést okozott. A két fertőzés között, júliusban vírusteszten esett át az illető, és negatív volt az eredmény. A második fertőzéskor a kutatók megállapították, hogy nőtt a szervezetében az immunoglobulin szintje, ami arra utal, hogy már korábban képződtek a szervezetében antitestek.
Eddig Hongkongban, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Államokban és Oroszországban dokumentáltak ilyen esetet.
Az infektológusok hat hónappal a Sars-CoV-2 kóddal ellátott újfajta koronavírus felbukkanása után is vajmi keveset tudnak az újrafertőzések lefolyásáról. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a néhány ilyen eset számos kérdést vet fel.
Szakemberek mindenesetre arra a megállapításra jutottak laboratóriumi kutatások alapján, hogy az első fertőzés legalábbis ideiglenesen védelmet nyújt egy újabb fertőzés ellen.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg