Versben szól, hatodszor is

A Kötés című kötetet a napokban mutatták be a Magyar Írószövetség budapesti székházában. A kecskeméti közönség áprilisban találkozhat a szerzővel a Forrás szerkesztősége és a Kortárs Művészeti Műhelyek szervezésében.

– Milyen verseket válogatott az új kötetbe? – kérdeztük Alföldynét, írói nevén Dobozi Esztert.
– Minden olyan vers belekerült, amely folyóiratban már napvilágot látott, illetve 2005 után, azaz a legutóbbi verseskötetem megjelenése után keletkezett. Az eltelt időszakban két regényt írtam, és közben a versek is gyűltek.

– Rendszeresen publikál. Mi inspirálja?
– Minden, ami körülöttem történik. Hogy mikor ülök a számítógép elé, az nagyrészt a szabadidőmtől függ. Az írók nagy többsége sosem az írásaiból élt. Csak néhány példa a múltból: Illyés Gyula egy biztosítótársaságnál dolgozott, Vas István és Kálnoky László tisztviselő volt. Kortárs íróink is a legkülönfélébb polgári foglalkozásokkal bírnak, a közjegyzőtől az üvegfestőig. Manapság különösen igaz, hogy az irodalom, különösen a költészet, a perifériára került, úgy jelennek meg kötetek, hogy nem vagy alig jár érte honorárium. Az alkotók már annak is örülhetnek, hogy valamelyik kiadó vállalkozik könyvük kiadására.

– Több mint másfél évtizede sikerrel vezeti a kecskeméti Kodály Iskolát, illetve a művészeti integrációt. Írásaiban témaként megjelenik az iskola?
– Nem, de az utóbbi pár évben kaptam már kiadói felkéréseket, hogy írjam meg a Kodály Iskola történetét. A szocializmus rendszerében lettem alkotó, amikor írónak lenni, az írókörökkel kapcsolatban állni „gyanús körülmény” volt. Számomra természetes, hogy a kenyérkereső és az alkotó munkámat mereven el kell választanom. Így lettem kettős identitású ember: polgári foglalkozásom szerint tanár, másrészt alkotó. Nagy elődöket sorolhatok, akik egyszerre voltak tanárok és költők, írók: Arany Jánostól Babits Mihályon, Szabó Magdán át Nemes Nagy Ágnesig, de Áprily Lajos még iskolaigazgatóként is működött. Írással csak a szabadidőmben foglalkozom, amikor mások nyaralnak, pihennek, szórakoznak. De nincs okom panaszra! Amiről az alkotás öröméért ilyenkor sem szoktam lemondani, az a mozgás, a természetjárás, és persze a családom.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Dobozi Eszter
[/caption]

– Nem lehet egyszerű nagyobb lélegzetvételű művön úgy dolgozni, hogy egyéb tennivalói kizökkentik belőle.
– A Sánta Kata című regényem írásakor száz oldal körül abba kellett hagynom a munkát. Fél év múltán előbb újra kellett olvasnom a már leírtakat, feleleveníteni, hogy ki kicsoda a szereplők közül, mi a nevük. Az egyébként a legnagyobb íróval is előfordul, hogy regényében maradnak apró következetlenségek.

– Egyre zsugorodik a kortárs irodalom olvasótábora. Megállítható a tendencia?
– Nem csak a kortárs irodalom iránti érdeklődés csökken. Elfelejtődnek a klasszikusok, a közelebbi múlt már nem élő szerzői is. Nagy bajnak tartom, hogy vannak olyan kiadók – elsősorban rangos szépirodalmi művek megjelentetői –, melyek könyveit nem terjesztik az arra hivatottak. Mindemellett abszolút bőség jellemzi a könyvpiacot. Az olvasó nehezen vagy egyáltalán nem tud eligazodni a nagy könyváradatban. Kritikus és művelt olvasó legyen a talpán, aki el tudja választani az igazi értéket a talmitól. Az irodalomkritika sem győzi elvégezni ezt a hatalmas értékelő munkát. A nagyközönség igazán csak azokat a szerzőket ismeri, akik megjelennek a médiában. Akikkel nem foglalkozik nyomtatott sajtó, televízió, azok be sem kerülnek a köztudatba. Időnek kell ahhoz eltelnie, hogy letisztuljon, ki képviselte a valódi értéket: a folyton reklámozott szerző, vagy az, aki háttérbe vonulva csendben dolgozott.