2004.10.13. 13:22
Az MSZP a kórházprivatizációról
Az MSZP tudomásul veszi a kórházprivatizációval kapcsolatos népszavazás kitűzését - mondta Kárpáti Zsuzsa, az MSZP-frakció egészségügyi munkacsoportjának tagja. Az SZDSZ elnöke hasonlóan nyilatkozott a kérdésről.
"A Magyar Szocialista Párt és a parlamenti frakciója tudomásul veszi a népszavazás kiírását, hiszen a jelenlegi hatályos jogi szabályozás (...) és az alkotmány értelmében a köztársasági elnöknek ezt kellett tennie" - mondta Kárpáti Zsuzsa. Hozzáfűzte: ezáltal azonban "elviszi a Mikulás az ápolói hűségjutalmat, hiszen az arra szánt összeg mintegy négy-öt milliárd forint lett volna, gyakorlatilag ennyit tesz ki a népszavazás költsége".
[caption id="" align="alignright" width="110"] Ez nem igazi, csak kamu
[/caption]A köztársasági elnök szerdán december 5-re tűzte ki az országos ügydöntő népszavazást arról a kérdésről: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?" A szocialista politikus közölte: készülnek a népszavazásra, mivel a politikai pártok egyik fontos feladata, hogy megfelelő módon tájékoztassák az állampolgárokat.