asztalitenisz

2018.01.03. 11:11

Meglepte a döntőbe jutás a budapesti Versenyek versenyén

A soltvadkerti Ambrus Krisztina javában készül a 2018-as World Tour-sorozat budapesti nyitóviadalára. A megmérettetésen a teljes magyar élmezőny asztalhoz áll.

Borbély Károly

Az Ambrus név összeforr a soltvadkerti­ ­asztalitenisszel. Ambrus­­ ­Ferenc vezetésével alakult meg 1980-ban a városban az asztalitenisz-szakosztály. ­Később a legfőbb alapító­ ­lányai, Beáta, Krisztina és ­Tímea sikereikkel öregbítették Vadkert jó hírnevét. Tehát természetesnek mondható, hogy a tavaly előtt novemberben átadott asztalitenisz-akadémia az Ambrus nevet viseli.

– Az apukám más nevet szeretett volna, több elismert asztaliteniszezőt is megkeresett. Végül az egyik kiszemelt azt mondta, hogy Soltvadkerten az Ambruson kívül más nevet nem tud elképzelni a régiós akadémia ­falán. A szponzoroknak megtetszett az ötlet, rábólintottak – mondta a legkisebb Ambrus lány, Krisztina­, aki jelenleg a Buda­pesti Erdért SE játékosa. ­Korábban szerepelt a Postásban, oda németországi csapatból igazolt.

– Sajnos a németeknél, de így van ez más országokban is, csupa külföldiből áll egy csapat. Így aztán kint nagyon nehéz edzeni. Én is hazajártam készülni, volt olyan, hogy egy héten négy napot ingáztam. A sok utazás volt az egyik oka annak, hogy végül hazatértem. Játszani, edzeni szeretek és nem utazgatni.

Ambrus Krisztina a sok utazás miatt tért haza Fotó: MTI

Krisztina nemcsak szeret játszani, hanem tud is. ­Decemberben például a Versenyek versenyén, a magyar asztalitenisz történetének legmagasabb összdíjazású tornájára, a Marczibányi téri­ Ormai László Csarnokban rendezett viadalon a döntőig menetelt, néhány nappal az említett megmérettetés előtt pedig a Top 12-ben, az egyik legrangosabb hazai versenynek az elődöntőjében esett ki.

– Már azt csodáltam, hogy egyáltalán eljutottam a döntőig a Versenyek versenyén. A Top 12 után az egész mezőnyhöz hasonlóan én is fáradtan álltam asztalhoz. A fiatal Imre Leila sokkal frissebben mozgott, megérdemelten nyert. De nem bánkódtam egy percig sem – tette hozzá­ Ambrus Krisztina­, aki javában készül a 2018-as World Tour-­sorozat nyitóversenyére, amelyet immár hagyományosan Budapesten (a BOK Csarnokban) rendeznek meg január 16. és 21. között.

A viadalra több mint négyszáz nevezés érkezett. Sok játékos érkezik Kínából, köztük olyan klasszis pingpongosok, mint Fan Csen-tung és Csen Meng, akik egyesben megnyerték a tavalyi WT-sorozat asztanai nagydöntőjét. Indul többek között a fehérorosz Vlagyimir Szamszonov, az Európa-bajnoki címvédő francia Emmanuel Lebesson és a teljes magyar élmezőny is, élén Póta Georginával.

– Nagyon erős mezőny lesz, még nem tudom, hogy a csoportomban hányadik kiemelt leszek. Az a célom, hogy a csoportkört sikeresen vegyem, tovább tudjak jutni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában