Programsorozat

1 órája

Neves fellépőkkel és színes programokkal kezdődött a falunap Csengődön – galériával, videóval

Péntek este kezdődött meg Csengődön a falunapok programsorozat. Délelőtt 9-kor az iskolában tanterem avató ünnepséget tartottak, majd este a művelődési házban Pivarcsi Csaba polgármester megnyitotta a rendezvényt.

Barta Zsolt

A település elöljárója hangsúlyozta, a színháztermet megtöltő közönség előtt, hogy a falunap nemcsak egy program a településen. Összefogja a közösséget, közösségi élményt nyújt a hétvége. Mindenki számára ünnep, a családok barátok ilyenkor találkoznak a falu központjában. 

falunap, Gregor Bernadett, koncert
Gregor Bernadett is fellépett a csengődi falunapon
Fotó: Barta Zsolt

A polgármester beszéde után a helyi Spirit Tánc Sport Együttes táncosai léptek fel, majd Font Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte polgárokat. Méltatta Pivarcsi Csaba polgármester tevékenységét, kijelentve, hogy kiválóan tudnak együtt dolgozni. Majd az időjárásra is kitért megjegyezve, hogy ugyan hűvös, csapadékos az idő, amely nem kedvez a programoknak, de a mezőgazdász lelke örül, mert a nyáron elmaradt esőt a természet legalább most pótolja. Soltvadkerten például 30 milliméternyi eső esett a héten, tette hozzá a politikus, majd felidézte azokat az időket, amikor kézzel szüretelték évtizedekkel ezelőtt a szőlőt. Ha esett, ha fújt, mentek az emberek egymásnak segíteni, mert a szőlő nem maradhatott a tőkéken. Ma azonban mások a kihívások, nem annyira a munkaerő hiányzik, inkább az aszályos időjárás okoz problémákat, mondta a politikus.  

Font Sándor országgyűlési képviselő után Gregor Bernadett, az Újszínház művésze adott zenés műsort. A program keretében szombaton megtekinthetőek Flaisz János, Németh Zoltán és Zsíros Zoltán festményei Szmutka Katalin olaj- és selyemfestményei, grafikái , Dobrovitz Klára üvegműves és Göncziné Heftner Anna gyöngyfűző alkotásai a művelődési házban 18 óráig. Délután 13 órakor motoros felvonulásra, majd 13.30-kor szüreti felvonulásra várják a művelődési ház elé a közönséget. A nagyszínpadon 16.30-kor fellép Dudás András harmonikaművész, 18 órakor Delhusa Gjon, majd 19 órakor az Abba Sisters. A nap diszkó bulival ér véget. 


 


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában