Műsor

1 órája

Az idősek napi gálán zsúfolásig megtelt a Kalocsai Színház nézőtere – galériával

Ha csak egy napra is, minden évben felvidítja a szépkorúakat az idősek napi gála, hiszen ilyenkor őket ünneplik, egyedül ők állnak a történések középpontjában. Idén sem volt ez másként, pénteken a városi önkormányzat, a közművelődési központ és a Kalocsa Jövőjéért Egyesület szervezésében a Kalocsai Színház adott otthont a bensőséges hangulatú, a generációk szívmelengető találkozásával egybekötött ünnepségnek.

Zsiga Ferenc

Az idősek napi gálaműsorra már hosszú hetek óta készültek a fellépő csoportok, ami mind a produkciók színvonalában, mind annak szeretetteljes előadásmódjában megmutatkozott. A szeretet a harmincas, húszas, tízes éveikben járó fellépők részéről azért is szinte tapintható volt, mert a legtöbbjüknek a nagymamája, nagypapája, többüknek a dédije, idősebb rokona ott ült a nézőtéren. Aki figyelmesebben szemlélődött, az láthatta, hogy utóbbiak szeméből a szeretet és a büszkeség még egy-egy könnycseppet is fakasztott. 

idősek napi gála, műsor, ünnepség
Az idősek napi gálaműsorra már hosszú hetek óta készültek a fellépő csoportok
Fotó: Zsiga Ferenc

A műsorfolyam a többnyire nyugdíjasok alkotta Kalocsai Mezei Virágok Népdalkör fellépésével indult. A kalocsai népdalkincs megőrzésére 2006-ban alakult együttesben számos népi iparművész, jeles kézműves énekel. 

A nótás felvezetés után Bagó Zoltán, a város polgármestere köszöntötte az ünnepség résztvevőit. – Szinte napra pontosan huszonhat évvel ezelőtt kezdtem el az államigazgatási, közigazgatási pályát, most pedig itt áll önök előtt egy ötvenéves, őszülő szakállú férfi. Ebből is látszik, amit Jókai Mór mondott: „Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt – kezdte tréfás felütéssel a város vezetője, aki személyesebb hangvételben számolt be arról, hogy édesapja 84, az édesanyja 81 éves, és ugyanúgy szembesülnek az élet nehézségeivel, kihívásaival, mint az itt helyet foglalók többsége. 

– Ez a nap azonban nem a nehézségekről, hanem egy sokkal szebb és nemesebb dologról, az idősek megbecsüléséről, ünnepléséről szól – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a városban mintegy 5 ezer olyan ember él, akik az idős kategóriába sorolhatók. – Már csak ebből adódóan is kutya kötelességünk mindent megtenni, hogy az időskorúak megbecsülése ne egy recesszív, hanem egy fejlődő pályán maradjon – fogalmazott Bagó Zoltán.

A folytatásban a Kalocsai Liszt Ferenc AMI Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület három csoportja és egy szólópár mutatkozott be, a talpalávalót Pogrányi Miklós és zenekara húzta. A fellépést a Gyerökök csoport kezdte. A 6-7 éves kislányok, kisfiúk kalocsai játékokat és táncokat, köztük az Illés Zoltán készítette Békák és gólyák című koreográfiát mutatták be. A csoportot Dudás Szilvia, Illésné Koszta Krisztina és Illés Zoltán vezeti. 

A közönség a továbbiakban a Kalocsai Klasszikus Balett csoport előadásában a táncművészet egy másik szeletéből kapott ízelítőt. Pogurelszka Oxana táncpedagógus tanítványai közül elsőként Zsiga Lívia Tünde klasszikus balett szóló tánca váltott ki elismerést a közönség soraiból. A tetszésnyilvánításból Sveda Ninának és Pusztai Miriamnak is bőven jutott, ők nagy átéléssel páros jazz balettet mutattak be. A színpadi produkciók sora klasszikus keringővel, Körmös Lea kitűnő előadásában folytatódott.

A balett műsor leglátványosabb része talán az volt, amikor a hálás közönség a haladó klasszikus csoport előadásában a Csipkerózsika című darab egy részletét Lehr Boglárkával, Körmös Leával, Pusztai Miriammal, Sveda Ninával, Zsiga Lívia Tündével láthatta. 

Az utolsó műsorszám előtt Grabarits István, a Kalocsa Jövőjéért Egyesület elnöke mondott beszédet. Az elnök felidézte a korábbi idősek napi rendezvények legemlékezetesebb fellépőit és epizódjait, majd egyebek mellett azt mondta: „Kívánok szerető gyerekeket, vidám unokákat, egészséges napokat, törődést mindannyiuknak!”

A beszéd után a záró produkció következett: Solymos Tóni, aki 1961-1963-ig a Benkó Dixiland zenekar tagja, az egykori Express zenekar frontembere volt, fülbemászó örökzöldekből állított össze egy színes műsorszámot. 

A 2024. évi Idősek Napja a Kalocsai Színház előterében megtartott vendéglátással zárult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában