Ökölvívás

2018.01.10. 13:54

Gálos Hamburgban folytatja

2017-ben egy bajai ököl­vívó, a 60 kilogrammos súlycsoportban öklöző ­Gálos Roland németországi csapatával csapatbajnoki címet nyert, itthon pedig harmadszor is megnyerte a magyar bajnokságot. A 2018-as esztendőt új székhelyen, Hamburgban indítja, eközben gőzerővel készül a hazai megmérettetésekre is, és továbbra is a válogatott rendelkezé­sére áll.

Vincze Miklós

Gálos Roland magyar bajnoki címmel zárta a 2017-es esztendőt

A bajai illetőségű ökölvívó, a Mogyi Felsővárosi Ökölvívó SE amatőr versenyzője, Gálos Roland az elmúlt évben a Nord­häusen SV színeiben szerepelt a Bundesliga csapatbajnokságában és jelentős részt vállalt abban, hogy a klubjának sikerült megszereznie a bajnoki címet, hiszen a saját súlycsoportjában (60 kg) mind az öt mérkőzését megnyerte. Ennek ellenére kiderült, hogy a 2018-as esztendőben már nem számítanak rá a klubnál, ahogy a többi légiósra sem, ugyanis a jövő építését már fiatal német tehetségekkel képzelik el. Gálos Roland azonban így sem marad ki a Bundes­liga első osztály küzdelmeiből, hiszen a remek teljesítményének köszönhetően felfigyelt rá a Hamburg Giants menedzsere, Christian Morales. A megkeresést követően hamar megegyeztek a felek, így ebben az évben, az április végéig tartó német csapatbajnokságban már a kikötővárosi klub színeiben fog bokszolni a bajai fiú. Az első fordulót január 20-án rendezik, ám ő azon még nem áll szorítóba, így az idén az első komoly megmérettetése az a debreceni ­Bocskai-emlék­verseny lesz, amelyet egyszer már megnyert (2015-ben), 2016-ban pedig csak ­Sofiane Oumiha-­­tól, a későbbi olimpiai ezüstérmestől kapott ki 2–1-re.

Gálos Roland magyar bajnoki címmel zárta a 2017-es esztendőt

Három magyar bajnoki cím

2014-ben indult először a felnőttmezőnyben, a Kecskeméten rendezett országos bajnokságon, akkor mindjárt meg is nyerte az első magyar bajnoki címét, a kétszeres olimpikon, nyolcszoros Magyar bajnokot, Varga Miklóst verte a döntőben.

2015-ben Hévízen lett másodszor magyar bajnok, a döntőben az előző évhez hasonlóan Varga Miklós legyőzésével. 2016-ban sérülés miatt nem indult, 2017 decemberében, Budapesten viszont újra szorítóba lépett. Az első találkozóján a volt ifjúsági és junior korosztályos válogatott, kaposvári Mislai Kristófot verte, mindössze másfél menetet adva neki. A következő ellenfelét, a Budapesti Vasas kiválóságát, Balogh Róbertet a döntőbe jutásért vívott meccsen egyhangú pontozással győzte le. A döntőben a Nenjingi Ifjúsági Olimpia bronzérmese, 2016 magyar bajnoka, az egri Könnyű Richárd ellen húzott kesztyűt, és iskolabokszolást bemutatva, mesteri szintű taktikai érettséget mutatva egyhangú, 5–0-s pontozással nyert, s így harmadszor is megszerezte a magyar bajnoki címet.

Az út a sikerek felé

Az előélete alapján egyáltalán nem meglepetés Gálos Roland három magyar bajnoki címe. Hétéves kora óta bokszol, a nevelőedzője az édesapja, Gálos Tamás, aki 2013-ban az év legjobb ökölvívóedzője címet is megkapta, hiszen abban az esztendőben egy ifjúsági Európa-bajnokot és egy női ifjúsági világbajnokot adott a magyar ökölvívásnak. Roland először 2013-ban lett korosztályos magyar bajnok. A 2013-as esztendő bizonyult az egyik sikerévének, ugyanis Szerbiában akkor nyert Arany Kesztyű díjat egy indiai és két szerb versenyző legyőzésével, majd Rotterdamban megnyerte az ifjúsági Európa-bajnoki címet. Ott öt mérkőzést húzott be, legyőzte nem utolsósorban és elsőként az akkor immár kétszázhetven mérkőzés óta veretlen Viktor Petrovot is. Abban az esztendőben ­Gálos egyébként huszonöt nemzetközi mérkőzést vívott meg, és mind a huszonöt találkozóját megnyerte.

2015-ben, immáron felnőtt korosztályban, Romániában dél-koreai, ukrán és egyiptomi versenyzőket verve az Arany Öv bajnoka lett.

Szintén 2015-ben, a felnőttmezőnyben a debreceni Bocskai nemzetközi emlékversenyen azt a mongol versenyzőt verte technikai KO-val a harmadik menetben, aki a 2016-os olimpián bronzérmes lett. Ezután az elődöntőben egy litván versenyzőt búcsúztatott el, a döntőben pedig az akkor a világranglista 10. helyén álló ukrán Tymur Beilakot győzte le.

Jelenlegi edzője is az édesapja, Gálos Tamás, akinek nagy bánata, hogy a Baján élő sportoló egyéni szponzorral még mind a mai napig nem rendelkezik, a káprázatos eredmények ellenére munka mellett végzi a versenyszerű ökölvívást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában