2009.11.05. 17:15
Vérfürdő a lovastanyán
Egy család három tagját gyilkolták meg Tompán. A szerb határhoz közeli tanyán egy házaspár és lányuk holttestét találták vérbe fagyba.
Mint már hírt adtunk róla, brutális kegyetlenséggel végeztek egy tompai család három tagjával szerda délután. A 65 éves, rokkantnyugdíjas K. Józsefet agyonverték, 62 éves feleségét bántalmazták és leszúrták, és 41 éves lányuknak is kioltották az életét.
A gyilkosságot a házaspár fiatalabb lánya fedezte fel. A Kelebián élő nő előbb édesapját találta meg a lovaspanzióként működő főépületben. Orvost hívott, aki a sérülésekből megállapította, hogy az idős férfi bűncselekmény áldozata lett, ezért értesítették a rendőrséget. Telefonon megpróbálták elérni a család többi tagját is, de nem sikerült. Az áldozatokra végül az egyik pajtában találták rá a helyszínelők.
Hírzárlat volt érvényben
Az összeszúrkált nők holttestei egy Renault csomagtartójából kerültek elő. – Körözést adtunk ki a HYP-860 forgalmi rendszámú, E290-es típusú szürke Mercedesre, amely a meggyilkolt K. József tulajdona volt, melyet feltehetően a tettesek vittek el a tanyából – tájékoztatta honlapunkat a helyszínen Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A mészárlás körülményeiről, indítékáról a rendőrség egyelőre több információt nem adott ki és vélhetően a nyomozás érdekében volt hírzárlat egészen tegnap reggelig az egész kisvárost megdöbbentő gyilkosságokról.
A szerb maffiát emlegetik
A tompai határátkelőhöz vezető főúttól alig egy kilométerre lévő tanya, csak pár száz méterre található a zöldhatártól. A kegyetlen módszer miatt máris akadnak, akik a „szerb maffiát” emlegetik Tompán. Az viszont megjegyezték: nem vall „profizmusra”, hogy elvittek egy könnyen felismerhető személyautót. Mások azt is gyanítják, hogy az áldozatok ismerhették a tettest vagy tetteseket és emiatt kellett mindannyiuknak meghalniuk.
A „kastély” lakói
A határvárosban sokan csak „kastélyként” emlegették az eredetileg Két-Kovács Fogadó névre keresztelt, kétszintes épületet. Az Alsósáskalapos nevű határrészben található panzióban gyakran szálltak meg vadászok, de nagyobb rendezvényeket, lakodalmakat is tartottak ott. A meggyilkolt K. József, aki két cikluson keresztül Kelebia alpolgármestere volt, korábban nagy gazdaságot működtetett, virágkertészettel és állattenyésztéssel is foglalkozott. Az idős férfi egészségi állapota azonban az utóbbi időben megromlott – helybéliek mesélték, hogy már csak járókerettel tudott közlekedni – ezért fokozatosan leépítette a gazdaságát.
A panzióban hatan éltek. A 41 éves áldozat férje, valamint két gyermekük is ott lakott. A gyerekek közül az egyik közép-, a másik pedig általános iskolás. Mindketten iskolában voltak a tragédia idején, a betegszállító autó sofőrjeként dolgozó férj pedig munkában volt, amikor a hozzátartozóit meggyilkolták.
Belágyi Mihály polgármestertől megtudtuk: rendkívüli önkormányzati ülést hívott össze hétfőre, hogy megvitassák, miként tudnának segíteni a családon. – A férj egyelőre nem kért gyorssegélyt – tette hozzá a városvezető, akit szintén megrázott a köztiszteletben álló család tragédiája. A gyerekek most nagynénjüknél vannak Kelebián.
A rendőrség kérése, hogy aki bármilyen információval tudnak szolgálni az emberölésekkel, vagy az ellopott autóval kapcsolatban, hívja a 107-es segélyhívó számot.