2009.11.06. 09:46
Újabb ATM-lopás: a tolvajok elmenekültek
Akciófilmbe illő ATM-lopás történt csütörtökön Dunavecsén. Ezúttal sikerült kiszakítani az automatát, amit az üldözés közben hagytak el a tettesek. A rendőrautót használhatatlanná tették, sajátjuk pedig kigyulladt.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt az ügyben – tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonorától, a megyei Rendőr-főkapitányság ajtószóvivőjétől.
A pénteken fél 10-kor kapott rendőrségi közleményből kiderül: csütörtökön hajnalban, néhány perccel negyed 2 után Dunavecsén, a Fő utcában lévő OTP Bank előteréből vontatták el az ATM automatát. Drótkötéllel, egy Nissan Navara terepjáró segítségével szakították ki a helyéről, majd az 51-es főút irányába vontatták a pénzkiadót.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Üldözés közben szakadt le az ATM a Nissanról (rendőrségi felvétel)
[/caption]
Amikor a szolgálatban lévő rendőr járőr észlelte a történteket üldözőbe vette a tetteseket. Az üldözés során leszakadt az ATM a Nissanról, rendőrök azonban nem követhették az autót. Szögből készült tüskéket dobáltak ki eléjük a tolvajok, lyukas kerékkel pedig fel kellett hagyniuk az üldözéssel. Nem csak a rendőrök szolgálati autója vált használhatatlanná. A drótkötél rátekeredett a terepjáró hátsó tengelyére, így nem sokkal később a Nissan Navara kigyulladt a Dunavecsét és Dunaújvárost összekötő hídon, az M6-os autópálya lehajtójánál. Az elkövetőknek sikerült elmenekülniük.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Innen tépték ki az automatát (rendőrségi felvétel)
[/caption]
A lopással veszélyeztetett érték több millió forint volt, a rongálással okozott kár megközelítőleg öt és fél millió forint – tudtuk meg a sajtószóvivőtől.
Pénteken Dunaújvárosból vittek el egy ATM-et
Egy nappal azután, hogy Dunavecséről próbáltak meg ismeretlenek ellopni egy pénzkiadó ATM-et, pénteken hajnalban Dunaújvárosban, a Dózsa György úton lévő bankfiók trezorját lovasították meg - olvasható a Dunaújvárosi Hírlap portálján. Ebben az esetben sikerrel jártak a tolvajok.
Autóhoz kötöttek és addig vonszoltak éjszaka egy bankautomatát Nagykállón, amíg kiesett belőle a pénzkazetta.
2008. március 19. Vác
Robbantásos módszerrel próbáltak meg ismeretlenek felnyitni és kifosztani egy automatát Vácott. A rongálási kár jelentős, de az elkövetők a trezorhoz nem tudtak hozzáférni, így pénzt sem vittek el.
2008. március 28. Fót
Ismeretlenek felrobbantottak Fóton egy bankautomatát pénteken hajnalban, és elvitték belőle a pénzt. Az eddig ismeretlen robbanószer szétvetette az automata acélszerkezetét, amiből a helyszínen kihullottak a bankjegyek.
2008. április 7. Hajdúdorog
Álarcos rablók fosztottak ki egy pénzjegykiadót, amit addig vonszoltak, amíg össze nem tört annyira, hogy kiszedheték belőle a pénzes kazettát.
2008. április 30. Szentendre
A falból kitépve próbáltak meg elvinni egy ATM-készüléket, de a tettesek nem jártak sikerrel.
2008. április 13. Budakeszi
Felrobbantottak egy bankautomatát Budakeszin. A rendőrség szerint a rablók a pénzt nem tudták elvinni az automatából.
2008. szeptember 13. Solymár
A solymári bankfiókon homlokzatából szombatra virradóan kitéptek és elvittek egy bankautomatát.
2008. szeptember 17. Szigetszentmiklós
Teherautóval loptak el egy bankautomatát Pest megyében, ezúttal Szigetszentmiklóson. Az elkövetők egy kisteherautó segítségével, drótsodronnyal tépték ki a helyéről az automatát.
2008. október 3. Füzesgyarmat
A Békés megyei Füzesgyarmaton is kitéptek a helyéről egy bankautomatát. Egy zárt helyiségben volt a berendezés a város főterén. Drótkötelet tettek rá, és egy járművel rántották ki. A gépben lévő pénzkazettát kiszedték az ismeretlen elkövetők, és elmenekültek.
2008. október 6. Tápiószőlős
Elfogott a rendőrség két fiatalt, aki a gyanú szerint ki akart tépni a falból és el akart rabolni egy bankjegykiadó automatát Tápiószőlősön hétfő hajnalban, de nem jártak sikerrel. Az ATM megrongálódott ugyan, készpénzt azonban nem tudtak elvinni.
2008. október 9 Lajosmizse
Az OTP bankautomatáját próbálták meg kiszakítani, de a kötél elszakadt, így pénz nélkül maradtak az elkövetők.
2008. október 11. Szank/Soltvadkert
A szanki Takarékszövetkezet bankautomatáját próbálták meg felnyitni, de szerencsére nem sikerült. Soltvadkerten viszont az OTP bankautomatáját vitték el a helyéről: 100 méteren keresztül cipelték a tolvajok, majd otthagyták. Mindkét helyen csak rongálási kár keletkezett.
2008. október 22. Albertirsa
Egy bankautomatával távoztak a tolvajok, melyben 32 millió forint volt.
2009. május 20. Szolnok
Megtámadtak egy biztonsági őrt, majd egy pénzkiadó bankautomatát kíséreltek meg kifosztani Szolnokon, az egyik nagyáruházában.
2009. június 30. Debrecen
Az egyik nagyáruház üvegajtaját törték be a tolvajok és az ismert drótköteles módszerrel vitték el a bankautomatát.
2009. augusztus 29. Dévaványa
Ismeretlen módszerrel téptek ki egy bankautomatát és elvitték a pénzt belőle a Békés megyei Dévaványán.
2009. szeptember 4-én Gárdony
A Fejér megyei Gárdonyból loptak el hajnalban egy bankautomatát. Korábban már két alkalommal is megpróbálták kifeszíteni az ATM-et a helyéről.
2009.szeptember 25. Szentlászló
Egy takarékszövetkezeti bankautomatát próbáltak kitépni a falból. Nem jártak sikerrel, csak megrongálták a készüléket.
2009. augusztus 14. Maglód
Pest megyében, Maglódon szintén drótkötél segítségével loptak el egy ATM-et.
2009. október 5. Budapest
Az Andor utcában valószínűleg autó segítségével rángatták ki a bankautomatát helyéről, azonban a pénz használhatatlan, mivel működésbe léptek a biztonsági festékpatronok, amelyek minden rendellenes mechanikus mozgást érzékelnek, felrobbannak és használhatatlanná teszik a papírpénzt.
2009. október 8. Lajosmizse
A helyi OTP-bank pénzkiadó automatáját próbálták drótkötéllel kiszakítani helyéről és ellopni, de a kötél elszakadt, így az elkövetők üres kézzel távoztak. Néhány napon belül elkapták a tolvajokat. Jövő héten már ítéletet is ho Pénteken Dunaújvárosból vittek el egy ATM-et Egy nappal azután, hogy Dunavecséről próbáltak meg ismeretlenek ellopni egy pénzkiadó ATM-et, pénteken hajnalban Dunaújvárosban, a Dózsa György úton lévő bankfiók trezorját lovasították meg - olvasható a Dunaújvárosi Hírlap portálján. Ebben az esetben sikerrel jártak a tolvajok. Innen tépték ki az automatát (rendőrségi felvétel) Üldözés közben szakadt le az ATM a Nissanról (rendőrségi felvétel) -->