2009.07.28. 10:47
Kis magyar tolvajtempó Kecskeméten
Autó-, olaj- és gumiabroncs-lopással is vádol két kecskeméti fiatalt a városi ügyészség. A lopott holmik egy részét feltört garázsokban tárolták.
Sőt, egy társával gumiabroncsokat és olajat is elemeltek helyi cégek telephelyeiről, a lopott holmi tárolását pedig feltört garázsokban oldották meg.
A február óta előzetes letartóztatásban lévő, 28 éves V. Gy. korábban már rabláskísérletben való segédkezésért és közúti baleset okozásáért is volt büntetve. A Kecskeméti Városi Ügyészség által elkészített vádirat szerint 2006. áprilisában vette fel a tolvajtempót, ekkor egy Skoda Fabia-t lopott el, majd szétbontotta, és értékesítette az alkatrészeket. Ugyanezév szeptemberében ugyancsak egy Skoda Fabia-t kötött el az Árpád körútról, majd kaszniját felgyújtotta Kisfáiban. 2008. januárjában aztán társával, a 25 éves, szintén kecskeméti Sz. Zs.-vel – aki egyébként jelenleg szabadlábon van – egyszerűbb módját választották az autószerzésnek: szétszedték és értékesítették a fiatalabb vádlott által használt céges kocsit.
V. Gy. a vád szerint ezután újra egyedül dolgozott, 2008. áprilisa és októbere között egy Dobó körúti garázst feltörve újra egy Skoda Fabia-val távozott, de meglovasított két Lada Samara-t is. Aztán a változatosság kedvéért egy üzletből 3 és fél millió értékben vitt el hegesztőberendezéseket. Majd újra társult Sz. Zs.-vel, és 2008. decemberében egy Ipoly utcai garázs lakatját lefeszítve ellopták az ott őrzött Volkswagen-t, melyet nagyrészt szintén szétbontottak, és az alkatrészeit értékesítették. Karácsony előtt még egyszer újra aktivizálták magukat, ezúttal egy gumiszervíz raktárát pakolták ki. Az egyik lopott Lada Samarára utánfutót akasztva körülbelül másfélszáz téli gumit vittek el, melyeket aztán két, szintén általuk feltört garázsban tárolták.
Lebukásuk előtt még egy akciót lebonyolítottak: idén januárban egy városföldi cég telephelyéről – miután a terepet alaposan feltérképezték és a sorompót lefeszítették – nagy mennyiségben loptak el olajipari termékeket, és szállították újra csak a feltört garázsokba.
A Kecskeméti Városi Ügyészség a fiatalokat jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopással vádolja, ügyüket a városi bíróság tárgyalja majd.