Futsal

10 órája

ScoreGoal-vendégjáték Veresegyházán

A sereghajtók közé tartozó Rubeola FC vendége lesz hétfőn este a férfi futsal NB I. 11. fordulójában a ScoreGoal Kecskemét Futsal.

Vincze Miklós

A két együttes egymástól gyökeresen eltérő célokkal vágott neki a 2024/25-ös futsal idénynek. A házigazda Rubeola FC reálisan a bennmaradásért harcolhat, míg a  ScoreGoal a felsőházi szereplést tűzte ki alapvető célul.

ScoreGoal, Biró Attila, Kecskemét
A ScoreGoal Kecskemét Futsal játékosa, Biró Attila
Fotó: Bús Csaba

A  ScoreGoal célja a három pont

Az eddig eltelt tíz fordulót nézve ezeket az előzetes elvárásokat a két klub eddigi eredményei is igazolni látszanak. A Rubeola FC az eddig lejátszott tíz mérkőzésén eddig egy győzelmet aratott az utolsó helyezett TFSE-TENT Budapest ellen, hazai pályán, míg a Scoregoal Kecskemét a bajnokság élmezőnybe tartozik hat győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a háta mögött. Ennek megfelelően a hírös városiak a három pont megszerzésének a céljával utaznak hétfő este Veresegyházára.

– Jó hangulatban vagyunk, hiszen győzelemből érkezünk a következőre fordulóra – jelentette ki a kecskeméti gárda sportigazgatója, Marko Gavrilovic a mérkőzést megelőzően. – Az is örömteli dolog, hogy végre-valahára teljes kerettel tudtunk készülni, amire már nagyon régen nem volt példa, illetve a hétfői mérkőzésre is teljes kerettel tudunk kiállni. Az ellenfelünk az utolsó előtti helyen álló Rubeola FC. Azzal tisztában vagyunk, hogy mi jobb csapat vagyunk nálunk, de a magyar futsal NB I.-ben nem léteznek lefutott meccsek, ezt a saját bőrünkön tapasztalhattunk éppen ma egy hete, amikor hazai pályán óriási küzdelemre késztetett bennünket a Magyar Futsal Akadémia csapata. Abból is okulva nem túlzás tehát a kijelentés, hogy a legjobb tudásunkat kell nyújtani, ha mindhárom pontot szeretnénk magunkkal hozni Kecskemétre. Márpedig haza akarjuk hozni a pontokat. Bízom a csapatomban és a sikerben, de az biztos, hogy végig fegyelmezettnek kell maradnunk annak érdekében, hogy a célunkat elérjük.

A mérkőzés hétfő este 20 óra 30 perckor kezdődik Veresegyházán, a Kucsa Tamás Városi Sportcsarnokban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában