Kézilabda

2 órája

Férfi kézilabda: a Kecskemét és a Kiskunmajsa kikapott, a Kalocsa ikszelt

Folytatódtak az NB II-es ligák, a Kiskunmajsa, a Kecskemét és a Kalocsa is pályára lépett. Az NB II. férfi kézilabda liga hétvégi fordulója így nem hozott vármegyei sikert.

Nyitray András

A férfi kézilabda NB II. F csoportjában a Kalocsai KC nehéz mérkőzésre számíthatott, hiszen az élcsapatnak számító Csepel otthonába látogatott. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, komoly előnyt egyik sem tudott szerezni, nem meglepő módon a szünetben is 12–12 volt az állás. A második félidőt jól kezdték a vendégek, négy góllal is vezettek, ami sokáig úgy tűnt, elég lehet az idegenbeli bravúrhoz. Alig egy perccel a vége előtt még kettő góllal vezetett a KKC, de nyolc másodperccel a vége előtt a Csepel egyenlíteni tudott, kialakítva a 28–28-as végeredményt. Bár ennek tükrében némileg csalódott lehet Szvétek Balázs csapata, így is kifejezetten értékes ponttal térhettek haza, melynek köszönhetően biztosan a negyedik helyen lesznek majd a forduló zárása után is.

A Kiskunmajsai KC is pont nélkül maradt a férfi kézilabda NB II-ben
A Kiskunmajsai KC is pont nélkül maradt a férfi kézilabda NB II-ben 
Fotó: Tapodi Kálmán / archív-felvétel

A G csoportban a Kecskemét és a Kiskunmajsa is pályára lépett, azok után, hogy a Mizse KC már pénteken lejátszotta saját meccsét. A Kiskunmajsa két gyors góllal kezdett hazai pályán az éllovas PLER U21 ellen, de a vendégek gyorsan rendezni tudták a sorokat. Szépen fokozatosan növelte előnyét a PLER, mely így a szünetben 14–17-re vezetett. A második félidő elején még egy lapáttal rátettek erre a vendégek, így gyorsan nagyra nőtt a különbség, végül 24–38-ra nyertek a Tigrisek otthonában.

A Kecskemét áll a legjobban a férfi kézilabda NB II. G csoportjában

A Kecskemét Üllőre utazott, ahol nehezen született meg a mérkőzés első gólja, de az első kettőt a Kecskemét szerezte végül. Szeverényi vezetésével jó iramot diktált a vendég gárda, ennek köszönhetően húsz perc után 8–12-re vezettek is a hírös városiak. Az előny megmaradt a szünetre is, ekkor 15–18 állt az eredményjelzőn. A 42. percben indultak a gondok, ekkor még 19–23-ra vezetett Sárközi Zsolt csapata, de az Üllő zsinórban négy góllal jelentkezett. Nem tudta elkapni a fonalat ezután a vendég gárda, a hajrának már hazai vereséggel mentek neki a csapatok, az Üllő végül 32–27-re nyert.

A G csoportban a Kecskemét a negyedik nyolc ponttal, mögötte négy-négy ponttal ötödik és hatodik a Mizse KC és a Kiskunmajsa.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában