Galériával / Videóval

1 órája

A soltvadkerti Mertz orgona új helyen, a kecskeméti Ráday Múzeumban látható

Kecskeméten, a Ráday Múzeumban vasárnap egy különleges szakrális műtárgyat avattak fel. Ezentúl egy 1806-os Mertz orgona gyarapítja gyűjteményüket, a soltvadkerti református gyülekezet jóvoltából. A felújított orgonát meg is szólaltatták az ünnepségen.

Sebestyén Hajnalka

Ünnepi áhítattal egybekötött ünnepségen mutatták be a felújított műemlékorgonát. A Mertz orgona 1806-ban készült egy soltvadkerti jómódú ember megrendelésére. A közel 220 év alatt többször felújították. Az orgona történetéről és felújítási munkálatairól is hallhatott a közönség.

Mertz orgona, Ráday Múzeum, orgonaavató, Kecskemét
Az 1806-os Mertz orgona a soltvadkerti református gyülekezet jóvoltából került Kecskemétre
Fotó: Bús Csaba

Avató ünnepség

A Ráday Múzeumban megtartott ünnepségen dr. Fogarasi Zsuzsa múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Bimbó Ármin, a Református Általános Iskola elsős kisdiákja énekelt, aki megnyerte a zsoltáréneklő versenyt. Ezt követően Somogyi Péter püspökhelyettes tartott áhítatot. Kiemelte: ez az orgona is lassan az élete végére ért, lehetett volna az enyészeté, de megmentették. Más funkciót kap, de él. 

Mertz orgona felújításának története

1806-ban Hennrich Hirsch adományából épült meg az orgona nyolc regiszterrel és egy tremolóval. A mintegy 220 év alatt többször javították, hangolták. 2015-ig állt a soltvadkerti református templomban. Az épület felújításakor bontották ki. A restaurálás 2018-ban kezdődött el a Csibi Orgona Kft. szakemberei által, akik a belső részével foglalkoztak. Az ünnepségen Csibi Balázs részletesen szólt a munkálatokról. A céljuk az volt, hogy az eredeti 1806-os hangzásához hasonlót elérjenek. 2023-ban került az orgona Grain András restaurátorhoz, aki külső részét restaurálta. Elmondta: darabokban kapta meg az orgonát, újból felépítette, hogy lássa, milyen alkatrészek, darabok hiányoznak. Ezeket pótolni kellett. A nem mindennapi és nem könnyű feladatról részletesen beszámolt a szakember. 

Megszólaltatták az orgonát

A Mertz orgona kiválóan szól. Erről a közönség is megbizonyosodhatott. Vass-Eysen Ákos beosztott kántor, a múzeum munkatársa több művet is lejátszott rajta. Fogarasi Zsuzsa múzeumigazgató elmondta: az orgona egyrészt múzeumi műtárgy, mely tökéletesen illeszkedik az egyházművészeti gyűjteményükbe. Másrészt az orgona hangszer funkciójában is gondolkodnak a jövőben. 

Soltvadkert letétbe adta a hangszert

Az ünnepség végén Sipos Ajtony Levente soltvadkerti lelkipásztor megjegyezte: egy hosszú út végén vannak. Elárulta, miért döntöttek úgy, hogy nem tartják meg az orgonát, holott több mint 10 millió forintot áldoztak a felújítására. Az orgona már régen nem szólt szépen, így a templom felújításakor kibontották. Helyette egy újban gondolkodtak. Mivel terveik között szerepelt egy közösségi ház építése, oda szerették volna áthelyezni a felújítás után a műemlékorgonát. Időközben, a közösségi ház nem akkora lett, mint eredetileg tervezték, így nem maradt helye. Úgy gondolták a református közösségben, hogy méltó helye lenne a kecskeméti Ráday Múzeumban. A gyülekezet tulajdonában maradt az orgona, de 25 évre átadták letétbe. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában