2024.09.08. 19:31
Az SC Hírös-Ép győzni tudott Kalocsán
Két, az őszi idényben még nyeretlen csapat találkozott a Kalocsa-SC Hírös-Ép mérkőzésen. Bár a vezetést a hazaiak szerezték meg, a kecskemétiek a mérkőzés hajrájában fordítani tudtak, és elvitték mind a három pontot. Az SC Hírös-Ép fennállásának az első, idegenbeli győzelmét aratta a vármegyei első osztályban.
Két, az idén még nyeretlen csapat találkozott Kalocsán. A kalocsaiak egy hazai vereséggel kezdtek, majd Soltvadkerten sikerült pontot rabolniuk, az SC Hírös-Ép még csak egy meccset játszott, de azt hazai pályán elveszítette a Kunbajával szemben. Mindkét csapatnál nagy szükség volt tehát a pontokra, és főleg a hangulat javítására. A kalocsaiaknál új edző, Vaskó József ült a kispadon, a kecskemétieknél pedig annak dacára, hogy még az idény elején járunk, mindössze két fő. Mozgalmas első félidő végén a hazai csapat szerezte meg a vezetést, Polyák egy szép egyéni akció végén vette be Kormos kapuját. 1–0-ás hazai vezetéssel fordultak a csapatok. A kecskeméti csapat egyetlen pillanatra sem adta fel, és az erőfeszítéseiket a hajrában siker koronázta. Először a vendége kapusa, Kormos, miután megszerezte a labdát, azonnal indította Bessenyeit, ő egy csel után jó beadást küldött a kapu elé, Gavula pedig a kapuba fejelt, 1–1-re alakítva az állást. A lefújás előtt nem sokkal egy lepattanó Patvaroshoz került, ő harminc méterre volt ugyan a hazai kaputól, de azonnal látta, hogy a kapus kintebb áll, így a portáson átemelve, parádés gólt lőve szerezte meg az SC Hírös-Ép győztes gólját.
Nagy Krisztián, az SC Hírös-Ép vezetőedzője: – Mi tagadás, nagyon régen nem éreztük már a győzelem ízét, főleg idegenben. Sőt, idegenben olyannyira nem, hogy a vármegyei első osztályú pályafutásunk során most sikerült először idegenben megszereznünk a három pontot, ilyen szempontból is nagy dolog a számunkra ez a siker. Egyébként is régen volt már olyan, hogy két gólt rúgtunk volna egy meccsen, de most megtettük, és a véleményem szerint megérdemelten nyertünk. Küzdöttünk, akartunk, óriási lelkesedéssel harcoltak a srácok, mindenki maximális odafigyeléssel tette a dolgát. Érzésem szerint már az első játékrészben is mi domináltunk, mégis a hazaiak szerezték meg az első gólt, de ez sem törte össze a csapatot. Összesen csak két cserénk volt, tehát a kalocsai meccsre szinte elfogytunk megint, de most ez sem lehetett akadály. Nagyon akartak a srácok, egytől-egyig dicséret illeti az egész csapatot. Nagyszerű hangulatban indulunk haza Kecskemétre.
Anda Kalocsa FC-SC Hírös–Ép Egyesület 1–2 (1–0)
Kalocsa, vezette: Sebestyén László (Berger Tibor, Farkas László)
Kalocsa: Vatai – Dobra, Rideg, Erdélyi, Matos (Borda 60.), Farkas, Markó, Polyák (Monori 73.), Vass, Tóth L., Tamás (Török 81.). Vezetőedző: Vaskó József.
SC Hírös-Ép: Kormos – Szász (Tóth B. 73.), Palatinus, Rákóczi, Patvaros, Gavula, Nemesvári (Győrfi 46.), Gréczi, Bessenyei, Récsei, Nna nna. Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gól: Polyák a 45. illetve Gavula a 85., Patvaros a 90. percben.
Sárga lap: Dobra 86. illetve Récsei 94., Nna nna 94. perc.