Ballószög

2024.08.26. 06:50

Homokban tekertek és futottak a Nyakvágó Maratonon – galériával

A Nyakvágó Maraton már beírta nevét a futók naptárába. A ballószögi rendezvényt pontosan tudják nem csak a futók, hanem a kerékpárosok is, hogy az év melyik hónapjában szervezik, ezért nagy számban vesznek részt rajta. Így volt ez most is, a tizenkettedik alkalommal.

Szentirmay Tamás

Sportoljunk együtt! Ezt a szlogent adták a szervezők a rendezvénynek, ami utal arra, hogy minden korosztálynak hirdettek versenyt, és a családok is együtt tölthettek egy kellemes napot Ballószögön. Összesen kilencvenöt településről érkeztek a versenyre, hogy teljesítsék a távokat. A kerékpárosoknak és a futóknak is különösen nagy kihívás volt ez, mert megismerhették, hogy milyen is valójában a ballószögi homok. Ráadásul még a meleggel is meg kellett küzdeniük. Az útvonalon a szervezők azonban gondoskodtak frissítésről, így senki sem panaszkodhatott. 

Nyakvágó Maraton
Gyerekek is futottak a Nyakvágó Maratonon
Fotó: Szentirmay Tamás

A megszokottól eltérően, most először a terepkerékpárosok rajtoltak reggel nyolc órakor. Őket követték a maratonon és a félmaratonon indulók, majd a gyerekek következtek, akik hattól tizenkét éves korig, kétéves bontásban futották le a labdarúgópálya körül lévő négyszáz méteres kör. Amint befejezték a versenyt és az érmeket is kiosztották a helyezetteknek, indulhattak a három, a tizennégy, majd pedig a hét kilométeres távon rajtolók. Mindeközben buzdító slágereket lehetett hallani a hangfalakból. 

– Maratonban még csak ez volt a harmadik, de a Nyakvágó futás történetében ez már a tizenkettedik. 2013 őszén indítottuk el először ezt a rendezvényt. Tulajdonképpen akkor kezdtünk el újra futni a sógorommal – mondta Somogyi Lajos polgármester, a rendezvény főszervezője. – Voltunk néhány futóversenyen és mondtuk, hogy nem úgy kell versenyt csinálni, majd mi megmutatjuk. Igazából már akkor is az volt a célunk, hogy ne csak egy futóverseny legyen, hanem egy családi nap, ahova, ha eljön a kísérő az anyuka és a gyerek, akkor ők is jól érezzék magukat. Folyamatosan erre törekedtünk, de már az első perctől benne volt a kerékpár verseny is. A támogatóink jóvoltából ezt egészen nagy volumenőre tudtuk fejleszteni. Évről évre bővülő létszámmal tudjuk megrendezni a Nyakvágó Maratont. Az elmúlt években az időjárás melegebb volt, és most is, így a kisebb távokra jelentkeztek többen. 

Az 550 fő, plusz a gyerekek 650, 700 főre növelték a mostani létszámot. 

Nyolcvanan dolgoztunk ezen a rendezvényen, de legalább annyi ballószögi is futott. Ez pedig azt jelenti, hogy sikerült elültetni az egészséges életmódot és a mozgást az emberekben – hangsúlyozta a polgármester.

Somogyi Lajos és sógora futóedzés közben fedezte azt fel, hogy milyen gyönyörű a ballószögi táj, amit érdemes lenne másoknak is megmutatni. Gyakorlatilag egy kört alakítottak ki a félmaratonra, a maratonistáknak pedig kettőt kellett teljesíteni ebből a kőrből. Kerékpáros maratonnal is próbálkoztak, de ott nem voltak jó tapasztalataik, mert az élboly nagyon elment, így szétszakadt a mezőny és volt olyan, aki este hét órakor ért célba. Ezért azt levették a palettáról.

– A célba érkezőknek évek óta próbálunk olyan ajándékokat adni, ami a futáshoz, vagy a kerékpározáshoz kapcsolódó. Volt már kalap, törölköző, ebben az évben pedig egy csősálat kaptak, amit nem csak futásnál, hanem túrázásnál, kerékpározásnál, vagy éppen kerti munkánál is tudnak használni. Ezenkívül izzadság felszívó csuklószorítót, repoharat és természetesen érmet is kaptak a célba érkezők – tette hozzá Somogyi Lajos.

A távok megtétele után a versenyzők ehettek almát, szőlőt, dinnyét, virslit, péksüteményeket. Ihattak vizet, üdítőt, de még sört is. Talán ez is, és a profi rendezés is közrejátszik abban, hogy ilyen népszerű a Nyakvágó Maraton. Természetesen lesz folytatás is, méghozzá 2025 augusztus 31-én.

Eredmények: 

3 kilométer férfiak: 
1. Szűcs Balázs (Szeged), 
2. Szilágyi Dániel (Ballószög), 
3. Kovács Ákos (Kecskemét). 

Nők: 
1. Gyöngyösi Enikő (Bátya), 
2. dr. Sulyok Anita (Hódmezővásárhely), 
3. Páli Nikolett (Budapest). 

7,3 km férfiak: 
1. Herka László (Kecskemét), 
2. Kiss Zsolt (Solt), 
3. Ceglédi Alex (Pálmonostora), 

Nők: 
1. Géczi Bettina (Szeged), 
2. Borsodi Judit (Kerekegyháza), 
3. Varga Médea (Kiskunhalas). 

14 kilométer férfiak: 
1. Rajna Botond (Budapest), 
2. Kiss Szabolcs (Kecskemét), 
3. Bognár Zsolt (Kiskunhalas). 

Nők: 
1. Szabó Gréta (Ballószög), 
2. Fornerné Móra Katalin (Dunaújváros), 
3. Haris Regina Zsófia (Kecskemét). 

22,5 kilométer férfiak: 
1. Gyóni Gábor (Hódmezővásárhely), 
2. Szőke Gábor (Mórahalom), 
3. Tenglovits Márkó (Kecskemét). 

Nők: 
1. Szabó Krisztina (Szolnok), 
2. Koleszárikné Németh Beáta (Kecskemét), 
3. dr. Telepovszki Ágnes (Szolnok). 

42 kilométer férfiak: 
1. Vajda Zoltán (Kecskemét), 
2. Ágota András (Szigetszentmiklós), 
3. Gulyás Dániel (Szeged). 

22,5 kilométer terepkerékpár férfiak: 
1. Szabó Endre (Kecskemét), 
2. Hajas Tibor, 
3. Hudák Tamás (mind három Kecskemét). 

Nők: 
1. Szép Anna (Kecskemét), 
2. Hetényi Anita (Csömör), 
3. Forgács Anita (Kecskemét).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában