Labdarúgás

2024.07.29. 08:32

A Tiszakécskei LC teljesítette a kötelezőt az első bajnokin – galériával

A Tiszaföldvár SE és a Tiszakécskei LC az NB III-as labdarúgó bajnokság Dél-Keleti csoportjának első fordulójában találkozott egymással. A hazaiak a vármegyei első osztályból, a vendégek az NB II-ből kerültek a harmadosztályba.

Szentirmay Tamás

A mérkőzést Kunszentmártonban játszottak, mert a tiszaföldvári pálya jelenleg nem alkalmas harmadosztályú mérkőzések lebonyolítására. A találkozó megkezdése előtt a tiszakécskei szurkolók győzelmet vártak csapatuktól, ami valljuk be reálisnak tűnt annak tükrében, hogy az ellenfél a vármegyei első osztályból került fel a harmadosztályba.

Tiszakécskei LC, labdarúgás, bajnokság
A Tiszakécskei LC teljesítette a kötelezőt az első bajnokin
Fotó: Szentirmay Tamás

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogyan a vendégek elképzelték, tiszakécskei rohamokkal. Már a harmadik percben volt egy veszélyes támadásuk, de azt nem sikerült góllal befejezni. Három perccel később viszont hatalmas ziccert hagytak ki, a vendégek. Horváth Emil a bal oldalról lőtt, de csak a kapufát találta telibe. Pontosan félóra telt a mérkőzésből, amikor Szekér közeli lövését a léc alól ütötte ki a földvári hálóőr. A 37. percben Badolek előtt nyílt gólszerzési lehetőség, de öt méterről kapu mellé lőtt. A 41. percben megszerezte a vezetést a Tiszakécske. Horváth a tizenhatos vonalánál keresztbe vitte a labdát, majd laposan a bal alsó sarokba lőtt 0–1.

A második játékrész elején Szekér huszonkét méteres lövését a léc alól ütötte kapu fölé Kovács Richárd. A szögletből Szekér közelről fejelt, de ezúttal is bravúrt mutatott be a földvári kapus. Egyre jobban fölényeb került a vendégcsapat, ami nem csak a labda birtoklásban, de a helyzetekben is megmutatkozott. A 66. percben Grünwald bal oldalról belőtt labdáját, a frissen beállt Sipos lekezelte, igazított egyet rajta, majd a bal felső sarokba lőtt 0–2. A találkozó végén Takács kapott egy remek labdát. Nem sokat gondolkodott, hanem húsz méterről lőtt, ami a kapuban kötött ki 0–3.

Ezen a mérkőzésen egyértelműen a három pont megszerzése volt a cél, amit teljesített a tiszakécskei gárda. Nem volt könnyű találkozó, de egy percig sem volt kérdéses, hogy melyik csapat a jobb. A találkozó végén már könnyedén játszottak, és megérdemelten nyerték meg a bajnokság első mérkőzését.

– A nyitány mindig nehéz, főleg egy újonc csapat ellen, akik be is bizonyították ezt. Amíg tudták 0–0-ra tartani a mérkőzést addig elég masszívak voltak, sőt az első félidőben még bajunk is származhatott volna a kontrájukból. Az első nagy helyzet azonban előttünk adódott és ha a kapufáról nem kifele, hanem befele pattan a labda, akkor lehet, hogy egy könnyeb találkozót vívtunk volna. Utána helyére került minden, és a végén magabiztos győzelmet arattunk, nyilatkozta a mérkőzés után Balogh Pál vezetőedző.

Tiszaföldvár SE–Tiszakécskei LC 0–3 (0–1)

Kunszentmárton, vezette: Szigetvári Márk (László István Sándor, Zahorecz Roland).

Tiszaföldvár: Kovács R. – Borgulya, Kálmán Sz. (Sági 75.), Ruzsa, Antman, Bánki-Horváth G. (Bánki-Horváth P.), Fehér, Háda (Bidzilya 61.), Bojtos (Fődi 75.), Babolek (Oláh 47.), Szabó Cs. Vezetőedző: Rétes Pál.

Tiszakécske: Prokop – Grünwald, Pintér, Balázs B. (Marsa 70.), Horváth E. Géringer (Antal G. 61.), Szekér (Takács 77.), Zámbó (Boldizsár 61.), Tóth B., Valencsik, Vajda (Sipos 61.). Vezetőedző: Balogh Pál.

Gólszerző: Horváth E. 41., Sipos66., Takács 86.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában