Labdarúgás

2024.07.28. 20:57

A KTE és Fehérvár megosztozott a pontokon – galériával

Az OTP Bank Liga 1. fordulójában a Fehérvárt fogadta Kecskeméti TE a Széktói Stadionban. Küzdelmes mérkőzésen végül igazságosnak mondható eredmény született, a KTE és a Fehérvár sem lehetett elégedetlen az egy ponttal.

Nyitray András

Az első helyzetre szűk negyedórát kellett várni, Zeke kapott labdát a szélen, beadása megtalálta Pálinkást, de lövését blokkolták. Négy perccel később ismét ők játszottak össze, az akció végén utóbbi csúsztatott mellé. A 22. percben jött az első fehérvári próbálkozás, Schön kapott jó legurítást, de fölé bombázott. A 25. percben az első félidő legnagyobb helyzete maradt ki, amikor ismét Zeke adhatta be a labdát, ami Pálinkásról veszélyesen pattant kapura, Tóth azonban védett. Túl az ivószüneten és az első félórán Nikitscher kísérletezett messziről, de Tóth ezúttal is a helyén volt, majd a túloldalon a KTE kapuskának, Kersáknak is be kellett mutatnia egy nagy védést, amikor egy beadás pattant a hazai kapu felé, majd a kipattanó utáni akció során Schön lőtt mellé.

KTE, Kecskemét, döntetlen
A KTE és Fehérvár megosztozott a pontokon
Fotó: Bús Csaba

A góltalan első félidő után a második játékrész első lehetősége vendég oldalon adódott, Bedi lövése viszont középre tartott, így nem okozott gondot Kersáknak. Válaszként a KTE is lövéssel fejezte be ellentámadását, azonban Vágó gyengébbik lábbal nem talált kaput. A találkozó utolsó negyedébe lépve pályára lépett Zsótér és Májer a hazaiaknál, majd rögtön akcióba is keveredtek, hiszen előbbi szöglete után utóbbi lőtt fölé. A 68. percben betalált a Fehérvár, azonban Gradisar lesről vette be a kaput, így maradt a 0–0. A 86. percben Huszti csúnya belépőjéért Nikitscher ellen a játékvezető rögtön piros lapot adott. A 93. percben volt miért örülni a hazai szurkolóknak, hiszen 329 nap után ismét pályára lépett bajnokin Nagy Krisztián. A 97. percben Schön meccslabdát hagyott ki, közelről mellé tüzelt egy kontra végén, így döntetlennel indult a szezon a két csapat számára.

A KTE védekezése jól működött, de a támadójáték miatt maradt hiányérzet 

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – A végéről kezdeném, elégedettek lehetünk az egy ponttal. Az első félidő arról szólt, amire számítottunk. A Fehérvár reagáló futballt játszott, kivárt, viszont ez nem feltétlen kedvezett nekünk. Ha egy csapat nem kap gólt, az edző elégedett lehet a védekezéssel, azonban volt két-három nagy helyzete a vendégeknek az eladott labdáinkból. Ez nem vall ránk, át kell beszélni ezeket a hibákat, de ami a támadást illeti, ott több hiányérzetem van. Főleg a kiállítás után lett volna több lehetőségünk eldönteni a találkozót, de pontatlanok voltunk. Pontosabb beadásokkal, a labdát szépen megjáratva nagyobb esélyünk lett volna a győzelem kiharcolására. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy nehéz héten vagyunk túl, hiszen Banó-Szabó sajnálatos sérülése miatt át kellett szerveznünk a játékunkat. A felkészülési mérkőzéseken talán többet kaptam a csapatomtól, mint most, de nem vagyok elégedetlen. A Fehérvárnak gratulálok a nemzetközi kupasikeréhez, és kívánom, hogy jussanak tovább.

Pető Tamás, a Fehérvár vezetőedzője: – Nehéz mérkőzés volt ez számunkra, hiszen a nemzetközi kupaszereplés miatt hosszú túra után érkeztünk Kecskemétre. Ettől függetlenül jól néztünk ki. A meccstaktikánk működött, az első félidőben visszább álltunk, tudatosan átengedtük a teret a hazaiaknak, spóroltunk az energiánkkal, majd a fordulás után feljebb mentünk. Ekkor több helyzetünk is volt, lesgólt is szereztünk. Bosszús vagyok, hogy az utolsó passzokat, illetve a lövéseket rendre elhibáztuk. A KTE otthonából egy pontot elhozni viszont nagy fegyvertény! A Kecskemét fizikálisan nagyon erős csapat, így összességében pozitívan lehet értékelni a döntetlent.

Kecskeméti TE – Fehérvár FC 0–0 (0–0)

Kecskemét, 3586 néző, Vezette: Bognár Tamás (Tóth II. Vencel, Horváth Zoltán)

KTE: Kersák – Szűcs, Szabó (Nagy 93.), Belényesi, Katona L., Zeke – Vágó, Nikitscher – Lukács (Zsótér 66.), Kovács B. (Májer 66.), Pálinkás. Vezetőedző: Szabó István

Fehérvár: Tóth B. – Serafimov, Spandler (Ominger 88.), Csongvai – Huszti, Pető (Kovács M. 61.), Bedi, Schön – Christensen (Melnyik 80.), Katona M. (Larsen 61.) – Gradisar. Vezetőedző: Pető Tamás

Piros lap: Huszti (86.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában