Baon podcast

2024.05.17. 07:00

Erki Milán nagyon büszke a Röpke bajnoki címére – podcast

A HÉP-KRC Röpke némi meglepetésre nagyon szép idényt futott, a kecskeméti női röplabdázók ugyanis meg sem álltak a bajnoki címig az NB II-ben, így egy osztállyal feljebb folytathatják a következő idénytől. Erki Milán nagyon örül, hogy sikerrel vették az akadályokat.

Nyitray András

A csapat vezetőedzője, a még mindig nagyon fiatal Erki Milán a kezdetekről is mesélt, amikor a foci mellett űzte a röplabdát, mint kiegészítő sportágat. Idővel aztán mégis utóbbira esett választása, ami jó döntés volt. Bár játékos pályafutása viszonylag korán véget ért, megtalálta a helyét az edzősködésben is. 

Erki Milán, Hép-KRC Röpke
Erki Milán vezetőedző és csapata elérte a célt
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

– Az első évemben még túl barátira sikerült a kapcsolatom a lányokkal, aminek voltak előnyei, illetve hátrányai is. Ennél viszont jóval nagyobb távolságot kell tartani játékos és vezetőedző között, erre törekedtem utána, és ez jobban is működik így. A nehézség inkább az, hogy nagyon fiatal a csapat, de egy jó dolog, hogy ilyen jól működünk együtt – mondta Erki Milán. 

A Röpke eddig és ezután is a kecskeméti játékosokra helyezi a hangsúlyt, a felnőtt keret 15 tagja helyi nevelés. A cél az volt az idény előtt, hogy szeretne minél előbb az NB I-be jutni a gárda, erre Erki Milán alkalmasnak látta a keretet. 

– Bizakodás volt bennünk, de ezt nem így kommunikáltuk a lányok felé, lépésről lépésre haladtunk, az alapszakasz megnyerésére törekedtünk először. A Tatabánya elleni hazai mérkőzés kulcsfontosságú volt a rájátszásban – tekintett vissza Erki Milán. 

A célokról és a tervekről további érdekességek a Hír FM podcast beszélgetésében hangzanak el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában