Érdekes összefüggésekre világítanak rá a legutóbbi népszámlálás adatai

A legutóbbi népszámlálás 9 millió 604 ezer személyről adott hírt 2022-ben. Ez 1 millió 105 ezerrel kevesebb hazai polgárt jelent, mint volt 1980-ban.  A népességszám 1980-ban 10 millió 709 ezer fővel érte el a legmagasabb értékét, azóta viszont folyamatosan csökken. Ennek legfőbb oka, hogy a halálozások száma meghaladja a születésekét. Minderről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tett közzé egy elemzést. 

Területi részletességgel készült elemzés

A népszámlálási adatok legnagyobb értéke a teljes körű adatgyűjtésnek köszönhető területi részletesség. Népszámlálási atlasz című kiadvány a 2022. évi, valamint korábbi cenzusok adatainak felhasználásával, térképek és diagramok segítségével nyújt részletes területi képet az ország népességének társadalmi helyzetéről és életkörülményeiről.

A KSH kiadványa 8 tematikus fejezete több mint 130 térképpel és ábrával segíti térben és időben nyomon követni az elmúlt időszak változásait. A kiadványban jól nyomon követhetőek a városok, községek adatainak feldolgozása. Például látható, hogy az elmúlt évtized népességcsökkenése eltérő módon érintette az ország különböző térségeit. A természetes fogyás mértéke Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyében volt a legkisebb, Békésben a legnagyobb. A vándorlási folyamatok legnagyobb nyertesének Pest vármegye számított, Borsod-Abaúj-Zemplén népességmegtartó ereje bizonyult a leggyengébbnek. 

Népszámlálás 1870-ben

A most is sűrűn lakott Budapest és Győr-Moson-Sopron vármegye mellett 1870-ben, az első hazai népszámlálás idején, az ország legsűrűbben lakott vármegyéi közé tartozott a ma már az átlagosnál ritkábban lakott Tolna és Csongrád-Csanád is. Pest vármegye 1870-ben még átlagos népsűrűségűnek számított, a fővároshoz kötődő 20–21. századi szuburbanizáció hozta létre a jelenlegi nagy népességtömörülést. 1870-ben Bács-Kiskun volt a legritkábban lakott vármegye, csak ezt követően indult meg az akácosok, a szőlőskertek és a gyümölcsösök telepítésével párhuzamosan a homokhátsági puszták benépesülése. Bár ma Bács-Kiskun lakossága közel félmilliós, a 8400 kilométeres területen ez a létszám nem jelent nagy népsűrűséget. A legtöbben arányosan a Kecskeméti járásban élnek, ezt követi a Bajai járás, a többi kistérségünkben jóval alacsonyabb az arányszám. Például a kecskeméti térség területe 1212 négyzetkilométer, a lakosság száma pedig közel 160 ezer. A tőle délre fekvő Kiskőrösi járás 1130 négyzetkilométert számlál, de a lakossága csak közel harmada a megyeszékhely térségének.

Félmillió alatt Bács-Kiskun lakossága

Bács-Kiskun lakossága idén január 1-én 491 632 fő volt. Ugyanez az adat 547 954 volt 2001-ban. Azaz valamivel több, mint 56 ezerrel csökkent a megyénk lakosainak a létszáma az ezredforduló után.

Ez nagyjából annyi, mintha a Kiskőrösi járás térsége teljesen kiürült volna. Érdekes, hogy a vármegye lakosságának a csúcspontja 1949-ben volt. Akkor ugyanis 591 482 -en éltek a térségben. Éppen 16 ezerrel többen, mint a háború első évében. Azaz a második világégés és az azzal együtt járó emberveszteség, a zsidó vallású állampolgárok deportálását, a németek kitelepítését is kompenzálta a lakosság szaporodása. Mindez történt azokban az években, amikor csak négy évvel volt Magyarország a II. világháború pusztítása után.

Tartósan betegek

A kiadvány érinti, hogy a tartós betegséggel (például cukorbetegséggel, magas vérnyomással, tartós depressziós zavarral) élők aránya együtt mozog a települések korösszetételével, gazdasági helyzetével, illetve az ott lakók iskolai végzettség szerinti megoszlásával. Vagyis, ahol alacsonyabb az idős népesség aránya, valamint magasabb az életszínvonal és több a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező, ott jellemzően alacsony a tartós betegek aránya: Kecskemét esetében a betegek aránya 13-19 százalékra tehető, Baja esetében 18-21.9 százalék ez az arány, a bácskai térségben egyes településeken a Duna-parti település adatainál is rosszabb értéket mértek az elemzők, olvasható a népszámlálási atlaszban.